Nagyvilág

Felvette a kapcsolatot a Külügyminisztérium a magyar sérülttel

A londoni magyar nagykövetség péntek délután arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az otthoni hozzátartozók keresése alapján, az általuk megadott elérhetőségen találták meg a magyar sérültet.

Szombati Béla nagykövet elmondta: a fiatal nő – aki a nyilvánosság számára nem akarja felfedni kilétét – a King’s Cross és a Russell Square állomás között felrobbantott szerelvényen utazott.

A hivatalos brit rendőrségi tájékoztatás szerint ezen a vonaton haltak meg a legtöbben – az eddig ismert adatok alapján huszonegyen -, de Sir Ian Blair, a Scotland Yard főparancsnoka pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy ebben a szerelvényben aznap még mindig voltak holttestek.

Szombati Béla nagykövet elmondta, hogy a gyermekfelvigyázóként három éve Nagy-Britanniában dolgozó magyar lány – aki nem abban a kocsiban utazott, amelyben a robbanás történt – a karját törte.

A sérült elmondásából nem derült ki egyértelműen, hogy volt-e kórházban, de a magyar diplomata azt valószínűsítette, hogy ha volt is, nem tartották ott, mert akkor a brit hatóságok értesítették volna a nagykövetséget. Szombati Béla közölte: a brit szervek továbbra sem tájékoztatták a képviseletet olyan magyar állampolgárról, aki életét vesztette volna a merényletekben, vagy tartós kórházi ápolást igénylő sérülést szenvedett volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik