Közélet
Élő
Egy kategória a hazánkból jövő magánadomány, egy a közpénz-támogatás, egy a külföldről jövő támogatás, ha bárki támogatást kap a magyar államtól, akkor az közérdekű adat, amit ha újságírók kikérnek, ki kell adni.
Élő
A Telex az utolsó mai kérdező, szerették volna megtudni, mit értenek háborús propaganda alatt, és milyen médiumokat sorolnak ide, ám erre Gulyás ismét azt mondta, hogy az igazságügyi miniszter jelenleg dolgozik ennek a kidolgozásán.
Élő
Helyteleníti, ha a 444-et bárhol betiltották, szögezte le Gulyás.
Élő
A Szuveneritásvédelmi Hatóság két hete vizsgálatot indított az Átlátszó ellen, ezzel kapcsolatban Gulyás úgy gondolja, hogy a szerkesztői szabadság teljes, de az nem ennek része, hogy szerkesztőségek a saját finanszírozásukat titokban tartják.
Élő
Az AFD nem lesz a Patrióták Európáért pártcsalád része - jelentette ki Gulyás Gergely a 24.hu kérdésére.
Élő
Három forintot romlott az euróval szemben a magyar deviza a kormányinfó alatt, vetette fel egy újságíró, legutóbb abban maradtak, mondta Gulyás, hogy nincs hozzá köze, de most lehet, hogy van, mondta.
Élő
Milyen gazdasági eredményei vannak Orbán Viktor kínai látogatásának, érdeklődtek Gulyás Gergelynél.
Élő
Ha bárkivel a miniszterelnök találkozik, utána teljes körű támogatást fog adni - reagált a kérdésre Gulyás.
Élő
Marine Le Pen pártjával az elmúlt napokban, hetekben voltak egyeztetések a Patrióták Európáért szövetséghez való csatlakozásról, jelezte Gulyás, pontos dátumot nem tudott mondani.
Élő
Tévedett Putyin, amikor azt mondta: értem, hogy nemcsak, mint partnerünk jött ide, hanem mint az uniós elnökségének képviselője.
Élő
Tervezi-e a kormány a választási szabályok módosítását, hogy a visszalépéseket egyértelműbben jelöljék a szavazólapokon, kérdezték Gulyást, mire a miniszter azt mondta, arról, milyen szinten kell erről dönteni, az más kérdés.
Élő
Háromszor hasonlította Gulyás Gergely a médiumokra vonatkozó új szabályozást az 1428-as tanácsi rendelthez, mi ebben a hasonlóság?
Élő
A kulturális kormányzat bizalma Vidnyánszky Attila személye iránt töretlen - mondta Gulyás Gergely azzal kapcsolatban, hogy egy tüntetést is szerveztek már a Nemzeti Színház igazgatójának távozásáért.
Élő
A Francia Nemzeti tömörülés is csatlakozik a Patrióták Európáért frakcióhoz - jelentette be Vitályos Eszter a Kormányinfón. Gulyás szerint Orbán a moszkvai útjával elérte azt, hogy egy lépéssel közelebb kerültünk a békéhez.
Élő
Toni Kroos kijelentéséről kérdezi a Mandiner Gulyást, a német válogatott arról beszélt, hogy Németország már nem az, mint 10 éve volt.
Élő
A védelmi hozzájárulásból az idei évre közel 400 milliárdos bevételre számít a kormány.
Élő
Az nem derült ki Gulyás válaszából, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak lesz-e szerepe abban, hogy a kormány „szembe száll médiumok háborús propagandájával”.
Élő
Számtalan észrevétel, felvetés igény fogalmazódott meg ezzel kapcsolatban.
Élő
Gulyás ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy a Flört-vírus ugyan jár kellemetlenségekkel, de nem életveszélyes, lázzal és gyomorpanaszokkal jár.
Ki és hogyan állapítja meg, hogy egy médium háborús propagandát közvetít, érdeklődött az ATV.
- 21:15 A nap legfontosabb hírei – 2024. szeptember 18.
- 21:13 Az Orbán Viktor-Magyar Péter vitára jó esetben októberben kerülhet sor az EP-ben
- 20:53 „Most a magánéleti seggfejekről van szó” – dalbemutató titkos Carson Coma koncerten jártunk
- 20:48 A Kecskemétről Angliába szerződő magyar focista: Rooney az első pillanattól kezdve úgy állt hozzám, mintha régóta ismernénk egymást
- 20:40 Főszerepet kapott egy üveg Erős Pista Priyanka Chopra legutóbbi Instagram-posztjában
- 20:15 Izrael megkezdte a háború új szakaszát, amely fókuszában a Hezbollah elleni északi front áll
- 20:05 A Harry Potter-filmekben diákot játszott a színésznő, aki A Bridgerton családban kétgyerekes anyukát fog alakítani
- 19:58 Telex: egy bolgár cég adta tovább a Hezbollahnak a felrobbant csipogókat
- 19:44 Nagy Márton: Minden eddiginél szigorúbb szabályozás lesz az Airbnb-k esetében
- 19:25 És egyre csak emelkedik a víz – képeken a szerdai Duna-helyzet
- 19:11 Szaúd-Arábia nem ismeri el Izraelt Palesztina létrejötte nélkül
- 19:05 Már több mint 610 ezer orosz katona eshetett el vagy sebesülhetett meg az ukrajnai háborúban
- 19:01 A kiscsapat sportdiplomáciai sikere: mégis lejátsszák a Mezőörs-Paks kupameccset
- 19:00 Élményvonattal akart szelfizni, majdnem az életét adta a fotóért
- 18:58 Már lehet regisztrálni a Fehér-tavi darulesre
- 19:25 És egyre csak emelkedik a víz – képeken a szerdai Duna-helyzet
- 13:23 Elérte Varga Viktor házát az árvíz, az énekes kenuval hagyta el a helyszínt
- 14:47 Mikes Anna elárulta, idén miért nem vállalta a Dancing with the Starsban való szereplést
- 12:30 Megszólalt a Libanonban felrobbant csipogók gyártásával hírbe hozott budapesti cég ügyvezetője
- 11:52 Magyar Péter: Magyarországon fordítva folyik a védekezés
- 06:05 Kajdi Csaba és párja szakítottak: „Amiatt is aggódott, hogy a munkahelyén kiderül a mássága”
- 08:46 2671-ből tért vissza az „időutazó”, hogy 5 eseményre figyelmeztesse az emberiséget, amelyek idén várhatók
- 16:17 Ismét csavartörés térített le a sínről egy vonatot
- 14:51 Ügyészség: nem zárható ki a bűncselekmény gyanúja a kormány által támogatott Fudan Alapítvány gazdálkodásában
- 14:23 Medián: a fiataloknál nyerő helyzetben a Tisza Párt