Közélet
Budapest, 2017. február 13.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitóelőadást tart a 8000 fiatal megkérdezésével készült Magyar Ifjúság Kutatás 2016 gyorsjelentését bemutató konferencián a Magyar Tudományos Akadémián 2017. február 13-án.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Balog utasítást adott a Hospice Ház támogatására

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2017. 11. 04. 15:51

A miniszter az alapítvány figyelmét is felhívta a felelős működésre.
Korábban a témában:

Az emberi erőforrások minisztere utasítást adott az egészségügyért felelős államtitkárnak, hogy biztosítsa a Magyar Hospice Alapítvány működéséhez szükséges forrást – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szombaton, az MTI-vel.

A tárca közleményében hangsúlyozta továbbá, hogy a miniszter egyúttal az alapítvány figyelmét is felhívta a felelős működésre.

Az Emmi egészségügyi államtitkársága csütörtökön azt közölte, hogy vizsgálják az alapítvány támogatási kérelmét. Úgy fogalmaztak, elismerik a Magyar Hospice Alapítvány szakmai munkáját és társadalmi jelentőségét, éppen ezért az elmúlt három évben már 25 millió forint támogatást kapott az alapítvány.

Korábban a sajtóban és ellenzéki pártok nyilatkozataiban is megjelent: a Magyar Hospice Alapítvány tájékoztatása szerint heteken belül bezárhatják az ország egyetlen, gyógyíthatatlan felnőtt betegeket ápoló hospice házát, mivel nem áll rendelkezésre a működéshez szükséges pénzügyi fedezet. (MTI)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.