Közélet

A svédek virtuális kerítéssel védekeznének a terroristák ellen

Svédország virtuális kerítéssel védené meg a nagyvárosok lakóit a gázolásos terrorcselekményektől a jövőben – írta a TT svéd hírügynökség csütörtökön.

Az úgynevezett geo-fencing technológia létezik, de egyelőre senki sem tesztelte nagy területen

– mondta Tomas Eneroth, az infrastruktúráért felelős svéd miniszter.

Eneroth reméli, hogy a jövő évben megkezdődhet a projekt tesztfázisa Svédországban.

A virtuális kerítés egy földrajzilag behatárolt területet véd. A technológia segítségével megakadályozható az engedéllyel nem rendelkező járművek behatolása a kijelölt térségbe, vagy akár digitálisan korlátozható az adott kocsi sebessége.

Áprilisban egy 39 éves üzbég menedékkérő tehergépkocsijával a tömegbe hajtott egy stockholmi üzletsoron. A terrortámadásban öten életüket vesztették. A svéd hatóságok azóta mindent megtesznek a nagyvárosok biztonságosabbá tételéért. Eddig ez leginkább a sétálóutcákat védő fizikai akadályok elhelyezésében nyilvánult meg.

A sétálóutcák biztonsága fejlődött

– mondta el Daniel Hellden, Stockholm közlekedési biztosa.

Már csak egy olyan rendszerre van szükségünk, amely megakadályozza, hogy a sebességkorlátozó digitális készülék nélküli tehergépkocsik behajthassanak a város területhatárain belülre. Ez automatikusan megállítaná a járművet, ha az túl gyorsan közlekedne, vagy engedély nélküli behajtásra készülne egy területre

– tette hozzá.

(MTI, kiemelt kép: AFP PHOTO / Odd ANDERSEN)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik