Közélet

Együtt koszorúzik a baloldal október 23-án

Az LMP-t és a Momentumot nem hívták.

Bár az ellenzéki pártok lemondtak a közös október 23-i ünneplésről, egy közös baloldali koszorúzásra így is sort kerítenek majd Nagy Imre házánál – tudta meg az Index.

Először a Közös Ország Mozgalom kezdett közös tüntetést szervezni, majd az LMP jelezte távolmaradását, és követte a többi párt. Ezután Kunhalmi Ágnes budapesti MSZP-elnök próbálkozott azzal, hogy felkérte az ellenzéki pártokat, csatlakozzanak hozzá hétfőn reggel 9-kor, és koszorúzzák meg együtt Nagy Imre Orsó utcai házát.

Bár pártelnöki szinten csak a Párbeszéd képviselteti magát Szabó Tímea személyében, igent mondott még a DK (Gy. Németh Erzsébet), az Együtt (Hajdu Nóra), a Liberálisok (Szabadai Viktor), a Szolidaritás (Székely Sándor) és a Bokros Lajos-féle MoMa.

Az LMP-t és a Momentumot ezúttal nem is keresték, abból kiindulva, hogy pártdöntéseik alapján ők a teljes önállóság mellett vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik