Közélet

Pénzért árulná el a minisztérium, hogy mennyiért irtotta a parlagfüvet

parlagfu(210x140).jpg (Array)
parlagfu(210x140).jpg (Array)
Pedig nem jelent nagy munkát kikeresni az adatokat.

Nem elég, hogy 2014-ben százezer forintos bőrtáskára, cipőtisztító gépre, elbocsátások finanszírozására költötte a Földművelésügyi Minisztérium a parlagfűirtásra felajánlott pénzt, idén is gondok akadtak a forintokkal – írja a HVG. Legalábbis a tárca nagyon nehezen akarja kiadni, hogy pontosan mennyit és hogyan költöttek el az irtásra.

A két évvel ezelőtti események közfelháborodást váltottak ki, és akkor 642 millió forintot a kormány rendkívüli intézkedésként visszacsoportosított. De a helyzetet ez sem oldotta meg, ugyanis a minisztérium az országos koordinációt igénylő reformok helyett egy egyszerűbb, de kevésbé hatékony utat választott: a százmilliós keret jelentős részét 164 civil szervezet között pár milliós, vissza nem térítendő támogatás formájában szétosztotta traktorokra, fűnyírókra és védőfelszerelésekre.

Mivel a HVG kutatásai alapján a pénzből jutott olyan egyesületeknek is, amelyek azelőtt sosem foglalkoztak parlagfűirtással, a lap szerette volna kikérni minisztériumtól az erre vonatkozó beszámolókat. A Fazekas Sándor vezette tárca azonban erre csak akkor hajlandó, ha fizetnek 220 ezer forintot költségtérítésként. Erre – a törvény alapján – megvan a joga a minisztériumnak, ugyanakkor a Társaság a Szabadságjogokért álláspontja szerint a teljesítésért csak akkor lenne indokolt pénzt kérni, ha az egy másik alapvető jog vagy alkotmányos érték érvényesítése. Ez azonban itt nem áll fenn, inkább kényelmi szempontok játszanak szerepet. A Parlagfűpollen No Egyesület mindenesetre fontolgatja, hogy összegyűjti a pénzt, mert az adatok nyilvánosságra hozatala a több millió allergiás érdekeit szolgálná.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik