Közélet

A TV2 hírigazgatója szerint a pártállami időket idézi, hogy sokaknak nem tetszik, hogy “Soros megölte volna az anyját”

Interjút adott Kökény-Szalai Vivien, a TV2 hírigazgatója a nemrég kormánypártivá tett Figyelőnek. Ha valaki kételkedne benne, hogy kormánypártivá vált-e a Figyelő, akkor mutatnám a címlapot:

Az interjúban – a “hogy érintettek a nemtelen támadások”-típusú kérdések mellett – egy igazán érdekes válasz volt. Igazából azért, mert ez volt az egyetlen valamennyire kemény kérdés. A lap rákérdezett, hogy Kökény-Szalai megint vállalná-e a híres “Soros megölte volna az anyját” anyagot.

A válasz pedig:

Természetesen. A pártállami kultúrpolitikát idézi, amikor egyesek meg akarják mondani, mi a televíziózásban a helyes és mi a helyzetelen, mi a jó és mi a rossz. A törvényt be kell tartani, ezen túlmenően széles a mozgástér. Úgy gondolom, a probléma ezzel a felvetéssel az, hogy egyesek szemében a TV2-nek eredendő bűnei vannak. Eredendő bűn alatt itt azt értem, hogy valakit vagy valamit a születésétől fogva bűnösnek kiáltanak ki, kárhoztatják, elítélendőnek tartják és ez ellen nem nagyon tehet semmit.

– mondja a hírigazgató. Tehát

az idézi a pártállami időket, hogy egyeseknek nem tetszik, hogy olyasmi megy adásba, ami szerint Soros megölte volna az anyját, nem az, hogy ez adásba ment. 

Erről beszélünk egyébként:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik