Közélet

Könnyek közt beszélt a küzdelméről a fekete ruhás nővér

Sándor Mária ismét megjelent a színen, mert aggasztja, hogy a pénzzel betömött szájú ápolók is vészesen fogynak. Balog Zoltánnak meg "lövete sincs" az egészségügyhöz.

Ő minden tőle telhetőt megtett, hangot adott az egészségügy problémáinak – kezdte Sándor Mária, a fekete ruhásként elhíresült nővér, aki az ATV Egyenes beszéd c. műsorában beszélt jelenjéről, múltjáról, néha könnyek között. Szerinte tevékenysége miatt részleges eredmények születtek: végre ki vannak fizetve a túlórák és a ledolgozott órák.

Ez azóta van, hogy én azt mondtam, korrupció van az egészségügyben.

De pár dolgot szeretne helyretenni. Most már nincsenek becsapva a pályán lévők, és ez elhallgattatta a lelkesedést. Egy jól képzett, E-kategóriás nővér pótlékokkal, teljes állásban 160-180 ezer forintot vihet haza, egy 260 órát dolgozó ápoló pedig 280 ezret kapott szerinte.

És itt jött a nagy DE: olyan mennyiségű munka hárul rájuk, amit nem lehet tisztességgel ellátni. Fogy a rendszerből az ember, sokan mennek nyugdíjba, nincs utánpótlás. Hét év alatt nem építettek ki oktatási rendszert erre, semmi sem vonzza az embereket a pályára. Nem fognak hazajönni így a külföldre ment ápolók sem. Nincs kapacitálás az iskolákban, hogy “menj ápolónőnek, tudj segíteni”. Iskolákat bezártak, nem lett több egészségügyi oktató sem.

Épp az emelések miatt körlevelek, utasítások keringenek a kórházakban, nyomás van az ápolókon, hogy most “kaptál valamit, fogd be a szádat”.

Maga Sándor könyörgött anno a kórházban, hogy jelentsék fel, mert nincs ellátva a gyerek, akkor lesz legalább változás a rendszerben. Kiszolgáltatott a beteg, fél, inkább nem fog feljelenteni – válaszolta meg saját dilemmáját. Nincs más megoldás, minthogy eljárások induljanak, és kiderüljön, hogy nincs ember a rendszerben. Őt se jelentették fel, mondta mosolyogva kérdésre.

Kérdés, hogy miért nincs életpályamodell, toborzás. Balog Zoltán emberi erőforrás miniszterről keményen fogalmazott: “lövete nincs az egészségügyhöz”. A döntéshozók se tettek semmit a pénzért, amit kapnak. Közben gazdag az ország, vb-t rendezünk, stadionokat építünk, az orvosi kamara miért nem jelzi, hogy nincs elég ápoló. Pedig már gépeket is vettek, felújítottak intézményeket, de nem építik fel eközben a rendszert, “csak agyatlanul adnak egy CT-t”. Elmondta, ő a szakmájának élt mindig is, napi 20 órát töltött munkával, ezen kattogott még otthon is az agya.

Nem tudok hallgatni akkor, amikor jogtalanul sérelem éri azokat a kolléganőket, akik minden tiszteletet megérdemelnek.

Ő is beszélt a Balog által emlegetett álhírekről, mert Sándor szerint is szakmaiatlan írások jönnek ki.  A gödi topház ügyét hozta fel, ahol a média felfújta a sztorit, pedig egy pelenkacsere is nagyon nehéz ügy, az ápolók alig vannak, túlterheltek.

Mindenesetre a szerveződés “egy tévedés volt”, nincs szüksége egyesületekre, szervezetekre. Magáról így fogalmazott:

Olyan vagyok mint a magyar egészségügy, másokat kiszolgál, magát nem tudja megvédeni.

Ezen a ponton tért rá a beszélgetés legszomorúbb részére, miszerint valóban volt öngyilkossági kísérlete, de a média nem volt korrekt, a híradások előtt történt ez hosszú hónapokkal. A médiának viszont “kellett a hír, kellettek a lájkok”. A fekete ruhás nővér már nem fog visszatérni, ahogy Sándor elmondta:

nem hiszem, nem, nem, a szakmámért mindig ki fogok állni, de ebben a mocsok politikában nem kívánok részt venni.

Szerinte minden oldal kihasználta őt, de senki sem fog semmit tenni, főleg a politikusok nem. Végül arról beszélt, Iványi Gábort is kirekesztik, pedig nővérképzőt is indítana, de nem segítenek neki abszolút.

Segítségre van szüksége?

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetbe kerül, van segítség! Hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik