Közélet
Sümeg, 2015. március 23.
Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) elnöke beszédet mond a CÖF és a Békemenet-szervezők civil autós zarándoklatának sümegi állomásán, A demokrácia lényege a társadalmi összefogás című nagygyűlésen a sümegi művelődési házban 2015. március 23-án.
MTI Fotó: Varga György

A CÖF szerint még mi járunk jól azzal, hogy kaptak 508 millió forintot egy állami cégtől

Kerner Zsolt
Kerner Zsolt

¯\_(ツ)_/¯. 2017. 05. 12. 11:05

Közleményben reagált arra a CÖF, hogy miért kaptak félmilliárd forintot egy állami cégtől, miközben ennyi állami támogatást a legnagyobb ellenzéki pártok sem kapnak. Sőt, ez fele annyi, mint Soros György alapítványának összes magyarországi költése, pedig a CÖF mostanában őket szokta álcivilezni.

A CÖF-CÖKA a tegnapi napon az MTI OS-ben közzétette nyilatkozatát, miszerint 2016-ig (!) állami cégtől nem kapott támogatást. Az MVM-től 2016 végén érkezett támogatás. 2016-ban a CÖF-CÖKA 70.642.000 Ft-ból gazdálkodott. Az MVM támogatását a megkötött szerződésünk szerint előzetesen csak a donorszerv hozhatta nyilvánosságra, amit a törvényi előírások szerint bölcsen meg is tett.

Ez ugye a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2016-ban valóban kaptak félmilliárdot, előtte azonban csak a Fidesz támogatását. Valamint azt is jelenti, hogy a félmilliárd forintot egyelőre nem költötték el.

A CÖF-CÖKA, mint minden évben, 2016-os gazdálkodásáról május 31-ig köteles pénzügyi beszámolóját bírósági letétbe helyezni, ezzel közzétenni.
Tárgyévben a hozzánk érkező támogatásokból 51.278.000 Ft-ot használtunk fel. Reméljük, hogy a gazdálkodásunkat figyelő türelmetleneket így előzetes információhoz juttatjuk.

És hogy mire költik?

“Az MVM 508 millió forintos támogatását 2017-ben civil missziónkra fordítjuk. Jelezzük, hogy a támogatás az ÁFÁ-t levonva nettó 400 millió forintot jelent. Így a 27%-os adó állami bevételt képez.”

Logikailag kikezdhetetlen, ahogy az állami cég adományának egy részét adóbevétellé fordítva még mi járunk jól azzal, hogy a CÖF-től visszajön az MVM adományának egynegyede.

De mi az a civil misszió, amire ez el fog menni?

A népfelség elvére alapozott civilitika tudományágának kidolgozása, az alapok megteremtése, minél több szellemi honvédő közreműködésének elérésével bel- és külföldön egyaránt.

Erről már mi is írtunk. 

A civil közösségek érdekében reklámmal, hirdetésekkel hívjuk fel a figyelmet a személyi jövedelemadó 1%-nak lehetséges adományozására az önkéntes munkát végző egyesületek és közhasznú szervezetek támogatása érdekében.

Tehát a CÖF potenciálisan arra fogja felhívni állami pénzből a figyelmet, hogy őket is tudjuk támogatni az adónkból.

A gyermekek egészséges táplálkozásáért szakmai csapatunkkal megalkottuk és országosan ismeretterjesztéssel népszerűsítjük a táplálkozásbiológiailag korszerű komplettált ételek technológiáját, felajánljuk a gyermekélelmezési konyhák szakácsainak képzését, pontos új ételkreációk receptúráit gyakorlatban is bemutatjuk, illetőleg átadjuk.

A vidéki önkormányzati konyhák második műszakjának beindítására ösztönzünk. A rövid élelmiszerlánc előnyeit bemutatva segítjük a kis- és családi vállalkozások alapítását és stratégiai szerződéseinkkel az általuk létrehozott termékek értékesítését.

2016 év végére kezdeményezésünket a társadalmi szereplők sikeresnek ítélték és az általuk biztosított támogatások összegszerűségükben is megnyitották civil missziónk gyakorlati megvalósításához a lehetőséget.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2012. június 14.
Zaid Naffa, Jordánia magyarországi tiszteletbeli konzulja (j) mond beszédet a Buddha-Bar Hotel Klotild Palace megnyitó ünnepségén. Mellette Orbán Viktor miniszterelnök (k) és Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter áll. Budapest új luxusszállodáját az Erzsébet híd pesti hídfőjénél lévő Klotild Palotában jordán üzletemberek cége, a Mellow Mood Group alakította ki.
MTI Fotó: Kollányi Péter
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.