Közélet

Gyurcsány örül a Momentumnak, de a Momentum nem örül Gyurcsánynak

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2017. 03. 04. 17:24

A Demokratikus Koalíció kongresszusa mellett a Momentum is közgyűlést tart szombaton, onnan üzentek a volt miniszterelnöknek. Gyurcsány amellett, hogy elfogadta, nem lesz baloldali összefogás, arról is beszélt, hogy vessék a mókusok elé, de ő örül a Momentum megjelenésének és sikerének, azt a következtetést szűrte le belőle, hogy két választás között is meghátrálásra, korrekcióra lehet kényszeríteni a Fideszt, csak megszervezett népakarat kell hozzá.

A Momentumnál Papp Gergő sajtóreferens Gyurcsány szavai után azt mondta a 24.hu-nak, hogy:

A DK mai kongresszusán elhangzott, Gyurcsány Ferenc örül a Momentum megjelenésének. A Momentum viszont nem örül Gyurcsánynak. A 2004-es népszavazás és a 2006-os őszi események megmutatták, hogy a baloldal válságba jutott; 2010 óta pedig a jobboldal, a jobboldali értékek képviselete is válságban van. Nincs szolidaritás a jobboldalon, nincs pozitív nemzetkép a baloldalon. Az akciónkból egyértelműen látszik, hogy a választóknak valami újra van szükségük. Be kell fejeznünk a rendszerváltást, magunk mögött kell hagynunk a 20. századi jobb-bal felosztást, helyette a 21. században nem ideológiák, hanem értékek mentén kell politizálni.

A Momentum szombaton dönt a párttá alakulásról és tisztújítást is tartanak. Elnöknek a regnáló Fekete-Győr András indult csak, a 4 elnökségi tagsági helyre azonban 8-an pályáznak, mihelyt vége a Momentum gyűlésének, jelentkezünk.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.