Társadalmi nemek tanulmánya (Gender Studies) mesterképzés indulhat az ELTE-n, ami a jobboldalon nagyjából akkora ellenszenvet váltott ki, mintha Soros Györgyöt nyomnák a forintra.
Fodor Gábor, a Liberálisok pártelnöke írásban kérdezte a kormányt, mégis, kinek fáj a gender szak? Rétvári Bence államtitkár válaszolt, szerinte nincs munkaerőpiaci igény a szak iránt, ráadásul a szak gazdasági szempontból sem racionális.
Úgy látja, a képzés esetleges beindítása az ELTE más szakjaitól vesz el erőforrásokat, rontja az egyetem gazdasági stabilitását. Az ELTE esetében azonban figyelembe kell venni, hogy egy állami közfinanszírozású egyetem, amelynek célja társadalmi és munkaerőpiaci igényeknek való megfelelés.
A szak tartalma szemben áll mindazzal, amit a kormány értékvilága az emberről vall, írja.
A kurzus adatlapjáról:
A képzés során az általános és átfogó elméleti alapok elsajátítása mellett különös figyelmet fordítunk a társadalmi nemi egyenlőtlenségek magyarországi és kelet-közép-európai megjelenési formáira, a régióspecifikus magyarázatokra, elméletekre, megközelítésekre.
Kiemelt kép: Május 1-jei felvonulás a Hősök terén, Berkó Pál / Fortepan, 1947