Bécsi menekültügyi csúcstalálkozó
Közélet

A többség elküldené Orbánt, mégis újrázhat

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2017. 02. 01. 13:16

A csaknem 1 millió pártnélküli választón múlik minden.

A ZRI Závecz Research Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a Fidesz stabilan vezeti a pártok rangsorát. A múlt év végén 25, most 26 százalékos eredménnyel. A Jobbik és az MSZP támogatottsága két hónapja ugyanakkora, a választók 12-12 százaléka támogatja őket. A DK most 4 százalékon áll (a múltkori 5 százalék után). Az LMP továbbra is 3 százalékos. Az Együtt most 2 százalékot ért el, míg a Párbeszéd, a Liberálisok és a Kétfarkú Kutyapárt a választók 1-1 százalékát tudták maguk mögé állítani.

A politikától távolságot tartó választók aránya változatlanul 36 százalék. 

Mivel a biztos pártválasztók csoportjába a választók bő egyharmada tartozik, így a körükben mért adatok továbbra is tájékoztató jellegűek – írta az intézet. Ebben az aktív és elkötelezett csoportban a Fidesznek 44, az MSZP-nek 19, a Jobbiknak 18 százaléka van. A DK 8, az LMP 5 százalékot ért el. Az aktív szavazók 2 százaléka az Együtt támogatója, a Liberálisok, a Párbeszéd és a Kétfarkú Kutyapárt 1-1 százalékhoz jutott.

Ki lesz a kihívó?

A ZRI Závecz Research a reprezentatív felmérés kapcsán megjegyzi, hogy az MSZP már a tavalyi év utolsó negyedében felzárkózott a Jobbikhoz. Szavazótáboraik összetétele nagyon különböző, az MSZP főleg az 50 évnél idősebbek, s még inkább a 60 év felettiek körében beágyazott, a Jobbik a fiatalokat és a középkorúakat tudja igazán megszólítani.

A szocialisták az alacsonyabb iskolázottságú rétegekben erősek, míg a jobboldali pártnak a közepes végzettségűeknél vannak átlagot meghaladó mértékben támogatói. Bár korábban az MSZP egyértelműen a nagyobb városokban, a Jobbik a kisebb településeken volt erős, mostanra az eltérések mérséklődtek. A szocialisták városokban mért 13-14 százaléka és a községekben regisztrált 10 százalékos aránya viszonylag egyenletes jelenlétet mutat. Eléggé kiegyenlített e vonatkozásban a Jobbik tábora is, a városokban 10-12, a falvakban 14 százalékos.

Jelenleg a választók 31 százaléka – 2,5 millió fő – azt szeretné, ha a Fidesz maradna kormányon a 2018-as választásokat követően is. (Korábban a Nézőpont 37 százalékot mért.)

Kormányváltó hangulatban ennél jóval többen vannak, az emberek 42 százaléka – 3,4 millió fő – jövőre új vezetést szeretne.

Az újrázást támogató csoport gerincét a 26 százalékos (2,1 milliós) Fidesz-tábor adja, de mögéjük sorakozik fel még 1 százalék (közel 100 ezer fő) más pártoktól, valamint 4 százalék (300-350 ezer fő) bizonytalan választó.

A kormány távozását célként megfogalmazók csoportja széttagolt. Ide tartozik az MSZP és a Jobbik támogatók túlnyomó többsége is – előbbiek közül 900 ezren, utóbbiakból 800 ezren és hatalomváltást szorgalmaz a DK-sok és a többi ellenzéki párt híveinek java része is – összesen 700 ezren.

A pártnélküli választók közül 1 millióan szeretnék, ha a parlamenti választások után más venné át a kormányzást. Az erőviszonyok, az ellenzéki erők együttműködési és azt kizáró szándékai, illetve a választók másodlagos pártpreferenciái alapján kijelenthető, hogy egy 2018-as változáshoz nélkülözhetetlen az ő szavazatuk. Jelenleg ennek az egymillió embernek csak a negyede mutat hajlandóságot rá, hogy elmenjen szavazni, ez az aktivitás viszont nem elég a kormányváltásához.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.