Közélet

Orbán: Én vagyok a fekete lábú

Kulisszatitkokról kérdezték az MR1 Kossuth rádió 180 perc című műsorában, arról, hogyan zajlik egy-egy EU-s miniszterelnöki csúcs. Fantasztikus, de kiderült, hogy sok szakértő dolgozik az előkészítésen, akiket serpáknak hívnak.

Különböző malmok

A V4-ek úgy szokták csinálni, hogy felosztják a témákat, egy közös szószóló képviseli az álláspontokat, de Orbán menekültügyben mindig hozzászól.

Mégiscsak én vagyok a fekete lábú.

Az alaphelyzet az volt az EU-ban, hogy a világ másik felén vannak emberek, akik bajba jutottak és akiken segíteni kell, a magyar miniszterelnök volt az első, aki feltette a biztonsági kérdéseket, ezért szólal fel mindig. „Nagyon különböző malmokban őrlünk.”

A magyar miniszterelnök szerint a menekültügyben kiderült, hogy „a migránsok nem a biztonság miatt, csak a jobb élet reményében jönnek Európába”, Németországba és Svédországba próbálnak eljutni.

Matteo Renzi korábban arról beszélt, hogy ha Közép-Európa nemet mond a migránsokra, Olaszország “megvétózza” az EU-költségvetést. Orbán szerint az olasz kormányfő azért beszél ilyeneket, mert ideges. „Földrengések is sújtják szegényeket”, mondta.

Szerinte a Frontex határvédők 1500-an teljesítenek szolgálatot a görög és az olasz határon, de ez kevés, a magyar határon Orbán állítása szerint naponta nyolcezren.

Ellenszélben

A kormányfő újra az érvénytelen népszavazásra hivatkozott, amikor azt mondta, a magyar cél megállítani a menekülthullámot. „Az egyet nem értés igazi oka az, hogy nem értünk egyet a célban Európában.” A magyarok nem akarnak együtt élni a menekültekkel, a többiek meg igen.

„Kellő szerénységgel kell nyilatkoznom”, mondta Orbán arra a kérdésre, hogy ő nem csaphat Európában az asztalra azzal, hogy a Frontex határvédelmi rendszer. Arra vár, hogy nagy államok is felébredjenek.

Ellenszélben érkezem és ellenszélben távozom.

A magyar miniszterelnöknek nincs olyan célja, hogy egész Európa válságát megoldja, beérné azzal, hogy a magyar bajokat orvosolja.

Orbán beszélt még arról, hogy a menekültválság terrorcselekményeket, bűnözést és kulturális veszélyeket hordoz magával, ráadásul a gazdasági növekedés is veszélyben az ellátásuk miatt.

Alkotmány

A letelepedési kötvényről és az alkotmánymódosításról azt mondta, ez a kettő nem kapcsolható össze, mert az előbbi gazdasági, az utóbbi nemzeti ügy. De azt elismerte, hogy folyik a kormányban egy munka arról, hogy a gazdasági helyzet miatt nem lesz szükség a kötvényekre.

„Mindenkinek a lelke rajta”, mondta Orbán arra, hogy ki fogja támogatni az alaptörvény-módosítást.

Nem számítok arra, hogy átmegy az alkotmánymódosítás a Jobbik támogatásával, tette hozzá.

Ha átmegy, akkor jön egy újabb csata, Európában. Ha az EU erőltetné a kötelező kvótákat, jön a magyar alkotmányos ellenállás, mondta.

Amiről nem beszélt Orbán:

  • kifütyülték október 23-án,
  • Rogán Antal, az egyik minisztere hazudott,
  • barátja, Mészáros Lőrinc közelébe került a Népszabadság,
  • egy FBI által körözött szaúdi a szomszédja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik