Közélet
Budapest, 2015. március 24.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke (b) érkezik a monetáris tanács kamatdöntő ülését követő sajtótájékoztatóra Budapesten, az MNB épületében 2015. március 24-én. Mögötte Balog Ádám (b2) és Windisch László, az MNB alelnökei.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Matolcsy barátnője szerint neki is köszönhetjük, hogy nem jutottunk a görögök sorsára

24.hu
24.hu

2016. 09. 21. 15:52

Matolcsy György újdonsült barátnője, Vajda Zita sokak várakozására végre megszólalt: a Figyelőnek adott interjút.

A 444.hu írt a beszélgetésről, amiben Vajda azt mondta, nem bujkálnak, felvállalják a kapcsolatukat.

Sajnos a viszonyról többet nem árult el Vajda Zita. Mondjuk nem is kérdeztek róla többet.

Elhangzanak viszont rendkívül fontos mondatok, köztük például azzal, hogy a mai világban nem hagyható figyelmen kívül a Kelet és a Nyugat kapcsolata. Ráadásul tanulhatunk is egymástól. Ezen kívül arról is szó esik, hogy a Kelet egyre inkább felemelkedik, de a legfontosabb:

Nem lehet mondani, hogy egy ajurvéda típusú gyógymód a megfelelő, ki kell egészíteni a Nyugati gyógykezelésekkel.

Az is kiderül, hogy Vajda Zita szerint ő szakmai okokból lett igazgatóhelyettes az MNB-alapítványnál. Dolgozott a Morgan Stanley-nél is, azt mondta, kőkemény interjún keresztül jutott be a céghez.

Az MNB-nél töltött időszakról azt mondja, azért vállalta el, mert mindig érdekelték a globális gondolkodás és a nemzetközi kapcsolatok.

Ez még semmi, Matolcsy barátnője szerint neki komoly szerepe volt abban, hogy Magyarország nem jutott a görögök sorsára.

Meggyőződésem, jelentős részben annak köszönhető, hogy Magyarország elkerülte a görög utat, mert nemzetközi kutatásokat végeztünk ezen a szakterületen

– mondta.

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Mickey Rooney as the notorious 1930s gangster, Baby Face Nelson, starring in the film of the same name, poses with Leo Gordon as villainous bank robber, John Dillinger, in front of an original newspaper headline. (Photo by George Rinhart/Corbis via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.