Közélet

Orbán azt mondta, tiszteletet kért a magyaroknak Schulztól

A magyar miniszterelnököt egyébként az EP-elnök hívta magához, kijelentései miatt, de erre nem tért ki az MTI.

Az uniós vezetők informális pozsonyi találkozója előtt Orbán Viktor az Európai Parlament elnökével, Martin Schulzzal tárgyalt.

A pozsonyi várba érkezvén a miniszterelnök – a magyar állami hírügynökség beszámolója szerint – azt mondta az újságíróknak, hogy közölte a német szociáldemokrata politikussal: ne alkalmazzanak jogalkotási trükköket, kijátszva a nemzetállamok szuverén döntéseit és akaratát, ahogy tették ezt például a kvótánál, ahol az állam- és kormányfők az önkéntes kvóta mellett döntöttek, de „az Európai Parlament az Európa Bizottsággal összejátszva ezt kötelező kvótára változtatta”.

Orbán azt állította, hogy a megbeszélésen arra kérte Schulzot: adja meg a tiszteletet a magyaroknak.

A magyar miniszterelnököt egyébként Martin Schulz hívta magához, egyebek mellett arra várt magyarázatot tőle, hogy miért tett olyan kijelentést a magyar parlamentben, hogy „ha Brüsszel nem boldogul a nemzetállamokkal, akkor majd boldogul a baloldali városokkal, és ott fog létrehozni migránstelepeket”. Az EP-elnök egy interjúban bírálta Orbánt azért is, mert „mindenből kivonja magát, így a menekültkérdés közös megoldásából”, és megjegyezte, hogy a magyar kormányfő „nem ócsárolhatja uniós kollégáit, így nem viselkedünk egymással”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik