Közélet

A nemzetbiztonsági bizottság választ vár a titkosszolgálattól az újságírói beszervezési kísérlettel kapcsolatban

Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) és a Belügyminisztérium (BM) képviselőitől is válaszokat vár a sajtóhírekben megjelent újságírói beszervezési kísérletről az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága – közölte Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke szerdán az MTI-vel.

A 444.hu szerdán írt arról, hogy tavaly decemberben egy újságírót zsarolással akartak “titkos együttműködésre” rávenni az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) munkatársai.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke, a nemzetbiztonsági bizottság tagja az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az LMP kezdeményezte, hogy a nemzetbiztonsági bizottság jövő csütörtöki – akár zárt – ülésén a szolgálatok vezetői részletes magyarázatot tudjanak adni. “Ha ezt nem teszik meg, akkor azzal közvetetten igazolják, hogy olyan műveleteket hajtanak végre, melyek jogállamban teljesen elfogadhatatlanok” – tette hozzá.

Pártállami besúgóhálózat

A Demokratikus Koalíció szerint, ha az eset megtörtént, akkor kijelenthető, hogy “Orbán Viktor a rendszerváltás után negyed századdal pártállami besúgóhálózat kiépítésén munkálkodik”. A DK közleménye szerint amellett, hogy ez a gyakorlat minden létező emberi és demokratikus jogot sért, nemzetbiztonsági kockázatot is jelent, hiszen egyetlen állampolgár sem fog egy olyan titkosszolgálatnak segíteni, amelyik alkalomadtán zsarolással vagy fenyegetéssel akarja ezt elérni.

A Párbeszéd Magyarországért az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: vizsgálatot követelnek Pintér Sándor belügyminisztertől, valamint írásbeli kérdést nyújtanak be a miniszterhez annak érdekében, hogy – mint fogalmaztak – “kiderüljön, valóban a pártállami módszerekhez akar-e visszatérni a kormány”.

A Liberálisok szintén a nemzetbiztonsági bizottság összehívását sürgették. A közleményükben azt írták: az ügyben a Belügyminisztériumhoz fordulnak, hogy kérdéseikkel kiderítsék, miként fordulhatott elő a diktatúrákat idéző beszervezési kísérlet.

Nem kényszeríthetnek zsarolással

Molnár Zsolt, a testület elnöke megerősítette, hogy a bizottság soron következő ülésén, jövő csütörtökön napirendre tűzik az ügyet és az AH főigazgatójától, valamint a BM képviselőitől is tájékoztatást várnak.

Molnár Zsolt a közleményében azt írta: “egy magát jogállamnak nevező ország polgárait a nemzetbiztonsági szolgálatok nem kényszeríthetik együttműködésre zsarolással, a magánélet jogtalan megfigyelésével”. “Ki kell derülnie, ha valóban ilyen módszerrel akartak beszervezni akár újságírót, akár bármely más magyar állampolgárt!” – mondta a testület elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik