Közélet

Bokros: “a Fidesz-rezsim nemzetközi tevékenysége nettó hazaárulás”

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 09. 02. 08:54

Szerinte a kormány külpolitikája sérti a magyar nemzet alapvető érdekeit.

Bokros Lajos – mint korábban megígérte – leveleket ír mostantól a szabadságról, szolidaritásról. Azért a külpolitikával kezdi, mert úgy véli, egy nyelvében, kultúrájában elszigetelt nemzet súlyos árat fizet azért, ha gondolkodásában, világnézetében is elszigetelt. Az Élet és Irodalom legfrissebb számában az egykori pénzügyminiszter, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke felidézi, hogy egy éve indultak a menekültek gyalog az osztrák határ felé. Innen indít, és eljut oda, hogy

Magyarország nemzetközi tekintélye az elmúlt száz évben sohasem volt ennyire mélyponton. Ráadásul olyan körülmények között, amikor államunk függetlensége csorbítatlan. Külső hatalomnak durva külső kényszerből nem kellene, hogy csatlósa legyünk. Hazánk tekintélye, nemzetünk méltósága mégis romokban hever. Saját akaratunkból, független országunk saját kormányának történelmi bűnéből.

Bokros szerint a hanyatlás a baltás gyilkos kiadatásával kezdődött, amivel néhány miniszter sem értett egyet,

de Szijjártó Péter Bakuba utazott, és egyedül lezsírozta az ügyet. Orbán és Szijjártó felmérhetetlen kárt okozott Magyarországnak. Néhányan személyükben biztosan nagyon jól jártak. Egyszer majd ez is kiderül.

A huszonegyedik évszázad kihívásai kapcsán a MoMa elnöke felvázolja a nemzetközi erővonalakat. Szerinte az új szuperhatalom ma már egyértelműen Kína. A világpolitikai küzdelemben Moszkva egyértelműen Peking oldalán áll, de világpolitikai léptékkel mérve „Oroszország egészen szánalmas és kisszerű függeléke” Kínának, amelynek nincs is komoly szövetségese. Bokros Lajos feloldhatatlan ellentmondásnak tartja mindkét ország esetében, hogy hosszabb távon a demokrácia és a birodalmi szerkezet nem fér össze.

Érett demokráciában többé egyetlen józanul gondolkodó politikusnak sem jut eszébe visszaforgatni a történelem kerekét.Amire a kínai és az orosz uralkodó osztály törekszik, az hosszú távon nem megvalósítható. Demokráciát tagadó uralmuk és államuk birodalmi szerkezete nem fenntartható.

E ponton Bokros Lajos hosszan fényezi az Egyesült Államokat, majd áttér arra, hogy a szerinte miért veszélyes a kormány külpolitikája.

A Fidesz-rezsim nemes őszinteséggel dörgölődzik Putyin hátsó feléhez, és az orosz diktatúra kisszerű csatlósává süllyesztette Magyarországot. Ez abból a szempontból nem baj, hogy leleplezi önmagát – megtalálta a zsák a foltját, és ebből nem is igyekszik titkot csinálni. A tragédia csupán az, hogy az orosz diktatúra járszalagjára került kormány vonalvezetése ellentétes a magyar nemzet, a magyar állam és a magyar társadalom alapvető érdekeivel.

A MoMa elnöke nem szeret jelzőket osztogatni, ezért nehezen,  de leírja,

hogy a Fidesz-rezsim nemzetközi tevékenysége nettó hazaárulás. Az orosz diktatúra pénzén tudatosan gyengíteni az Európai Unió egységét és cselekvési képességét őrült politika, ami hosszú távon iszonyú károkat okoz Magyarországnak.

Szerinte az uniót bomlasztó felelőtlen kalandozások mellett lejáratja Magyarországot a nemzetközi közvélemény előtt a belső fogyasztásra szánt, tudatosan szított nacionalista őrület, a kvótanépszavazás, a kormánypolitika rangjára emelt gyűlölet- és hisztériakeltés is.

Bokros végül 10 pontban összefoglalja, mi a valódi nemzeti érdek, majd írását azzal zárja, hogy szerinte a huszonegyedik században a szabadságszerető magyar népnek és demokratikus kormányának “feltétlen szolidaritást” kell vállalnia más szabadságszerető és a szabadságot intézményesen védő nemzetekkel, mert ez a “nyugati civilizáció mai parancsa”.

Bokros Lajos néhány hete arról írt, mi vár Magyarországra száz év múlva. Olyan rémisztő képet festett, amely maga volt az apokalipszis. Ötmillió magyarral számolt,mert addigra kivándorol kétmillió munka- és nemzőképes fiatal és azt jósolta, hogy Magyarországot 2085-ben kizárják az EU-ból a demokrácia és a jogállamiság alapértékeinek sorozatos és durva megsértése miatt.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind