Közélet

Az államkasszából fizetjük azt, amit brüsszeli pénzből kellene

A Magyar Nemzet keddi számában arról ír, hogy a magyar apparátust annyira lefoglalja a 2007-2013-as uniós pénzügyi ciklusban felfüggesztett tíz operatív program, hogy a 2014-2020-as időszakra eddig nem sikerült pénzt lehívni Brüsszelből, legfeljebb előleget. Az új, győztes fejlesztési pályázatokat így az államkasszából fizetik ki. Magyarország rendelkezésére több mint 34 milliárd eurónyi keret áll, ami a hozzá hozzá szükséges önerővel nagyságrendileg 12 ezer milliárd forintos fejlesztést jelenthet.

A nyertes pályázók az új keret terhére, július 25-ig 387 milliárd forintot kaptak a közös büdzséből. Ez akkor válhat uniós pénzzé, ha Brüsszel rendben találja a beruházásokat és ellentételezi a kiadásokat. Erre legkésőbb 2022-ig kerülhet sor. Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban 2048 milliárd forint idei kifizetésére tett ígéretet, ez azonban még akkor sem reális, ha a második félévben felgyorsul a pályáztatás, az elbírálás és a kifizetés.

15/10, szép arány

A lap azt is megtudta a Miniszterelnökségtől, hogy bőven vannak még vitás ügyek Brüsszellel. A 2007-2013-as uniós ciklus 15 magyarországi operatív programja közül 10 jelenleg is felfüggesztés alatt áll részben vagy egészen. Ezek a közlekedési (Közop) és regionális (Rop) programot érintő aszfaltügy, a környezet és energia (Keop) területéhez tartozó közvilágítás, a társadalmi infrastruktúrán (Tiop) belül az első szintű irányítás és kiválasztási eljárás, illetve a Ropnál a túlárazás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik