Közélet

Külön magyar csoportot állíthattak fel az Európai Csalás Elleni Hivatalnál

Az európai uniós fejlesztési források szabályszerű felhasználásával kapcsolatban jelenleg 16 különböző magyarországi ügyben nyomozunk – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF). A lap értesülései szerint több nyomozó is kimondottan a magyarországi esetek vizsgálatára specializálódott. Az OLAF nem erősítette meg az információt, azt azonban közölték, hogy amennyiben egy uniós tagállamban az elnyert pélyázatok többségénél felmerül a csalás gyanúja, szakembereik egy részét átcsoportosítják.

A lap emlékeztet: korábban több magyar esettel kapcsolatban is nyomozott az OLAF. Gyanújuk szerint szabálytalanság történhetett egy olyan projektnél is, ami éppen a korrupció elleni küzdelemre kapott uniós forrást.  A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 960 millió forint értékben kötött tanácsadói szerződést a 2013 Quality Control konzorciummal, ezt később még 256 millió forinttal egészítették ki.

A konzorcium öt tagjából kettővel később a fejlesztési ügynökség kötött egy hasonló tárgyú, több mint egymilliárd forint értékű szerződést is.

Az OLAF mindhárom ügyletben fiktív számlákra, nagy összegű készpénzes kifizetésekre bukkant, végül a teljes támogatási összeg, közel 2,4 milliárd forint visszafizettetését javasolta a jelentésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik