Közélet

Tízmilliók mennek el évente a határon túli magyarok gyógykezelésére

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 04. 04. 05:57

Az elmúlt nyolc évben több mint 1100, a környező országokban élő magyar beteg anyaországi gyógykezelését támogatta a költségvetés, összesen több mint 172 millió forint értékben, írta hétfői számában a Magyar Idők.

A lap emlékeztetett: a kormány még 2007-ben alkotta meg azt a rendeletet, amely a környező országokban nehezen vagy egyáltalán nem elérhető egészségügyi ellátások igénybevételéhez igyekszik hozzásegíteni a határon túl élő magyarokat. Az Európai Unió tagállamainak és társult tagjainak állampolgáraira kiterjed az unión belüli szabad betegáramlás szabálya, így a jogszabály jelenleg már csak az Ukrajnában élő magyarokra vonatkozik, ők azonban – különösen a polgárháború miatt – fokozottan igényelték az anyaországi segítséget.

A legnagyobb számban 2014-ben támogatta a magyar állami költségvetés az ukrajnai magyarok gyógykezelését, akkor 283 határon túli magyar gyógyult Magyarországon, összesen majdnem 30 millió forintból. A legtöbb pénzt ugyanakkor egy évvel korábban, 2013-ban fordította az ország ilyen célra, akkor több mint 34 millió forinttal támogatta a költségvetés 140 ukrajnai és 68 szerbiai magyar itthoni gyógykezelését.

Kiemelt képünk illusztráció, 24.hu / Pál Anna Viktória

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.