Közélet

A Pedagógusok Szakszervezete beállt Pukliék akciója mögé

24.hu
24.hu

2016. 03. 23. 10:30

Hétfő délelőtt találkozott Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke Pukli Istvánnal, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatójával, aki a harmincadikai tanársztrájk főszervezője. A PSZ aznap délutánra tervezett akciót, de erről Pukliék érdekében lemondtak, így csak támogatni tudják a reggel nyolc és kilenc közötti polgári engedetlenséget. Miután a PSZ-nek a sztrájkbizottság tagjaként van lehetősége arra, hogy jogszerű sztrájkot szervezzen, de úgy vélik, hogy ennek még nincs itt az ideje, hiszen jelenleg is folynak a tárgyalások.

Gallóné elmondta, hogy egyelőre nem volt megegyezés a köznevelési kerekasztalnál sem, mert ugyan hangzatos a Klik megszüntetéséről szóló bejelentés, de nem igaz. A kormány csak a sztrájkbizottsággal egyezhet meg, ilyen pedig még nem történt.

Ráadásul Gallóné szerint a bejelentéssel nem egy nagy, hanem sok kicsi Klik jönne létre, amitől nem oldódna meg az alapvető probléma: az intézmények anyagi és szervezeti függetlensége. Tárgyalnak tehát, de olyan megállapodás, amit tegnap a Klik megszüntetése kapcsán bejelentettek nem volt.

Arra a kérdésre, hogy akkor most a gyakorlatban támogatják-e a Tanítanék mozgalom polgári engedetlenségét, azt mondta: nem buzdíthat a szakszervezet olyan akcióra, amelynek jogi következménye lehet, ugyanakkor le sem beszélhet ilyenről senkit. Egy sztrájkbizottság által szervezett későbbi sztrájk lehetőségét  nem zárják ki.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.