molnár-gyula (ingyenes, vágott)
Közélet

Molnár Gyula is indulhat MSZP-elnöknek

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 03. 16. 05:38

Szanyi Tibor mellett Molnár Gyula is ringbe szállhat az MSZP elnökségi posztjáért, tudta meg a Magyar Idők. Információik szerint többek azt is elképzelhetőnek tartják, hogy Molnár Gyula csak azért lép színre, mert majd úgyis visszalép a jelenlegi pártelnök, Tóbiás József javára.

A Magyar Idők szerdai számában közölt cikk szerint a jelenlegi elnök többször elmondta a lapnak, hogy újra elindul a pozícióért, Mesterházy Attila volt pártelnök viszont kijelentette: kizárt, hogy elinduljon a megméretésen. A jelöltek között emlegették még a lap írása szerint Harangozó Tamást, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának szocialista alelnökét, valamint a pécsi Tóth Bertalan MSZP-s országgyűlési képviselőt is.

Kovács László egykori pártelnök, korábbi uniós biztos közölte a napilappal: az MSZP-nek nagy felelőssége lesz abban, hogy az országban ne csak kormányt, hanem rendszert is lehessen választani. A politikus kifejtette: a nemzeti együttműködés rendszere helyett a demokratikus jogállamot, az “illiberális álmok” csodálata helyett az euroatlanti közösségbe újra szervesen illeszkedő Magyar Köztársaságot kell célnak tekinteni. Kijelentette: olyan jelöltet tud jó szívvel támogatni, akinek a politikai pálya nem karrier, hanem az ország és az itt élők minél nagyobb többségének szolgálata.

Lendvai Ildikó korábbi pártvezető a Magyar Időknek a témával kapcsolatban azt mondta, annak, hogy több aspiráns van, megvannak a maga előnyei, mert programokat tudnak versenyeztetni. A választás ugyanakkor esély is arra, hogy a pártra politikai reflektorfény irányul, ezt ki lehet jól is használni, és rosszul is.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CANNES, FRANCE - MAY 21: US actor Adam Sandler (R), US actor Ben Ben Stiller (C) and British actress Emma Thompson (L) arrive for the film ‘The Meyerowitz Stories’ in competition at the 70th annual Cannes Film Festival in Cannes, France on May 21, 2017.  Mustafa Yalcin / Anadolu Agency
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.