Közélet

Együtt: megbukott az önkormányzati reform

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja szerint a 2011-es önkormányzati reform megbukott, a rendszer nem működik, az egész csak a forráskivonásról, a brutális megszorításról szólt.

Baranyi Krisztina, az Együtt ferencvárosi önkormányzati képviselője a magyarországi polgármestereket tömörítő szervezetekhez és egyesülésekhez írott nyílt levelében, amelyet szombaton juttatott el az MTI-hez, azt mondta: egyeztetésnek kell kezdődnie arról, milyen jogokat követeljenek vissza a helyhatóságok az államtól. Hozzátette, hogy közösen kell megfogalmazni, hogyan állítják vissza “a valódi önkormányzatiságot”, ehhez kéri az említett szervezetek segítségét.

Azt írta, a Fidesz 2010 óta fokozatosan haladt azon az úton, amely a magyar önkormányzati rendszer kiüresítéséhez vezetett. Hozzátette: jelenleg a helyhatóságok “gyakorlatilag csak dísznek vannak” Magyarországon.

Szerinte a folyamat a kórházak államosításával, az iskolák elvételével, megyei szinten a szociális és kulturális intézmények állami átvételével kezdődött, és a segélyezés, a szociális ellátások “totális központosításával” folytatódott.

Véleménye szerint az önkormányzatok adósságának átvállalásával az állam “meg akarta vásárolni a polgármesterek jóindulatát”. Azt is elmondta, hogy a településeknek nincsenek saját forrásaik, “kizárólag politikai hovatartozáson, alkukon múlik”, hogy kapnak-e pénzt fejlesztésre, és milyen eséllyel indulnak uniós vagy állami pályázatokon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik