AppleMark
Közélet

Balhé a választási irodánál: van néhány probléma Erdősi Lászlóné sztorijával

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2016. 02. 26. 08:42

Az Index szedte össze azokat a logikai bukfenceket, illetve további problémákat, amik nem stimmelnek Erdősi Lászlóné sztorijával kapcsolatban. A 24.hu is beszámolt az MSZP és a kopaszok, illetve a hozzájuk valamilyen módon köthető hölgy között kialakult állóháborúról.

Csütörtökön az egykori fideszes alpolgármester felesége, aki mindössze 4 másodperccel előzte meg az MSZP-s Nyakó Istvánt a Nemzeti Választási Irodában (NVI) népszavazási kezdeményezése leadásával, az MTI-nek mondta el, mit keresett a választási irodában. Azt is megtudhattuk, hogy egyetlen párt sem áll Erdősi Lászlóné mögött.

A portál kielemezte forgatókönyvét és arra jutott, hogy

  • Erdősiné arról kezdeményezett népszavazást, ami már megtörtént. A kopaszok segédletével beadott kérdése ugyanis így szól:„Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek – a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény szerint – továbbra is zárva tartsanak vasárnap?”
  • Erdősiné nagyon képben volt a népszavazási kérdés beadásának körülményeivel, határidejével, ami még sokat látott jogászoknak is szép szakmai feladat.
  • Erdősiné nagyon flottul intézte a papírmunkát: meg kellett keresnie 20 ismerősét, hogy írja alá az ívet, és mivel ez adatgyűjtésnek minősül, erről bejelentést kellett tennie Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH).
  • Erdősinét – miután átküzdötte magát a bürokratikus és jogi akadályokon – nem rettentette meg 15-20 kopasz, kigyúrt fiatalember és a NVI épületében kialakult szóváltás, balhé. Nyugodtan leült egy székre az időbélyegző mellé, a kopaszok odaengedték és morcosan elhajtotta a sajtó képviselőit.
  • Erdősiné az MTI-nek megküldött közleményében nem említette a kopaszokat, de az eddigi információk alapján egyértelmű, hogy együtt voltak az NVI épületében. A portál emlékeztet: az Origo fotósa lefényképezte, ahogy a kopaszok egy átlátszó mappát mutatnak fel. Nehezen, de kiolvasható, hogy a mappában lévő beadvány készítőjének lakhelye Herceghalom.
  • Erdősinének volt egy további segítője is, egy piercinges fiatalember. Az Index derítette ki, hogy Varró Ádámról van szó, akinek közeli ismerőse Petrőczy Dániel, a XVII. kerületi önkormányzat egyik fideszes képviselője. Vannak további érdekes összefonódások is, erről a portál szuper infografikát csinált.
  • Erdősiné feltűnően kerüli a feltűnést, márpedig ha egy ember egy országot akar meggyőzni egy kérdésben, nem árt minden nyilvános szereplést elvállalnia.
  • Erdősiné előtt nagy feladat áll: ha a Kúria át is engedi népszavazási beadványát, 200 ezer aláírást kell összegyűjtenie.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. november 24.
A budapesti olimpiai helyszínek 3D-s bemutatóját nézik hoszteszek a Budapest 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázatát népszerűsítő festést kapott Airbus A321-es típusú repülőgép bemutatóján a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálján 2016. november 24-én. A budapesti pályázatot két repülőgép népszerűsíti, amelyek a Wizz Air flottájában teljesítenek szolgálatot.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.