Közélet

AZ OECD is ott lesz a köznevelési kerekasztalnál

tanár (Array)
tanár (Array)

A párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) is bekapcsolódik szakértőként a köznevelési kerekasztal munkájába a jövőben – közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkára pénteken az MTI-vel. Elmondta: hetek óta folynak a tárgyalások arról, miként tudja segíteni szakértelmével, nemzetközi tapasztalataival az OECD a köznevelési kerekasztal munkáját.

Az egyeztetések alapján az OECD szakértői már valószínűleg jelen lesznek a kerekasztal két hét múlva esedékes és azt követő ülésein.

A szakértők elsősorban a szervezet korábbi kutatásai alapján a többi ország adataival összehasonlítva mutatják be a magyar oktatási rendszer erősségeit és gyengeségeit.Emellett felmerült annak a lehetősége is, hogy az OECD két-három fontosabb témáról mélyebb elemzést készít, illetve a kerekasztal zárásaként, az ott elhangzottak alapján összefoglalót, stratégiai jellegű tanulmányt állít össze.

Rétvári Bence elmondta azt is: a köznevelési kerekasztalon meghatározott feladatlista és a munkacsoportok összeállítása is a korábbi OECD-országjelentések oktatási részeinek figyelembevételével történt. Fontos, hogy reális kép legyen más országok oktatásának tartalmi kérdéseiről, “nemzetközi összehasonlításban tudjuk értékelni a magyar adatokat” – tette hozzá. Megjegyezte: abban bíznak, hogy a nemzetközi példák és jó gyakorlatok bemutatása segítheti a magyar oktatási rendszerből kikerülő fiatalok nemzetközi versenyképességét.

Az államtitkár közölte: az OECD bekapcsolódásáról szóló egyeztetéseken Andreas Schleicher, a szervezet oktatásügyi és készségfejlesztési igazgatóságának vezetője üdvözölte a kezdeményezést. A modern kor egyik legnagyobb kihívása, hogy olyan oktatási intézményeket működtessenek, amelyek a diákok tanulása köré épülnek – fűzte hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik