Közélet

Nem vesz részt az alkotmánybírói jelölésben az MSZP

alkotmanybirosag(210x140)(5).jpg (alkotmánybíróság)
alkotmanybirosag(210x140)(5).jpg (alkotmánybíróság)
Inkább egy politikamentes AB felállításában érdekeltek a szocialisták, be is nyújtottak egy javaslatot az Országgyűlésnek.

Az MSZP nem jelöl alkotmánybírót, nem vesz részt a folyamatban és nem is támogatja azt – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján a szocialisták elnök-frakcióvezetője. Tóbiás József közölte, ehelyett olyan javaslatot nyújtanak be, amivel garantálni szeretnék a testület függetlenségét és szakmaiságát.

Az ellenzéki politikus elmondta, az elmúlt években az Alkotmánybíróság (AB) szakmai tekintélye jelentősen csökkent, a tagokat nagy mértékben pártpolitikai alapon választották ki.

Az MSZP javaslata helyre akarja állítani a testület szakmai és “politikától mentes” függetlenségét – mondta Tóbiás. A szocialisták azt indítványozzák, hogy ezentúl az alkotmánybírák maguk választhassák meg az AB elnökét, a testület létszámát 11 főben, az alkotmánybírói életkort pedig 70 évben maximalizálnák – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik