Közélet

Kövér László szerint árt a Fidesznek, hogy nincs riválisa

A fideszes házelnök egészséges politikai versenyt és valóságos ellenzéket szeretne.

Kövér László szerint a politikai életnek szüksége lenne egészséges versenyre, mert a Fidesznek sem tesz jót, hogy nincs versenytársa. Az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában beszélt arról, hogy az elmúlt 25 év azért sikerült felemásra, mert a hajdani elitcsoportok szembenállása már a kezdetektől azt tükrözte, hogy az alapvető értékekben sincs konszenzus. Ez pedig – mint mondta – hideg polgárháború és nem demokratikus vita.

Az lenne a jó, hogy ha lenne egy normális, kiegyensúlyozott, politikai vitákban valóságos alternatívákat fölállító ellenzéke a Fidesznek.

A házelnök beszélt arról is, hogy vannak olyan kérdések, amelyekben nem lehet kompromisszumot kötni. Szerinte nincs erre lehetőség, amikor arról beszélnek, hogy a családokat kell-e a középpontba állítani, vagy arról, hogy kell-e a demográfiával foglalkozni. Hozzátette: aki ezekkel nem ért egyet, az nem a Fidesz ellenzéke, hanem a nemzet ellensége.

Kövér László a Fideszben történő fiatalításról azt mondta, szükség van erre a folyamatra a párton belül, ugyanakkor fontos a régebbi politikusok tapasztalatainak összegzése is. Szerinte az MSZP-nél a generációváltás minőségcsökkenéssel járt, amit a párt képtelen kezelni, és elképzelhető, hogy a szocialisták a lengyel baloldal sorsára jutnak, amely teljesen szétesett.

A házelnök az Országgyűlés munkájáról azt mondta: véget ért az a négyéves időszak, amikor a külső körülmények által diktált módon, rohamtempóban kellett törvényeket alkotni. Szerinte rövid idő alatt kellett sok törvényt megalkotni, nem követtek el súlyos hibákat, ezért most nem kell tömegével módosítani a jogszabályokat.

Az új házszabály és ülésezési rend az Országgyűlés elnöke szerint mostanra az ellenzék számára is működőképesnek mondható. Előnyös volt a képviselők számának csökkentése, hiszen a kisebb létszámú közösség nagyobb fegyelmező erővel bír, most személyesebbé váltak a viszonyok – mondta Kövér László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik