Közélet

Az államtitkár fitneszedző neje jutányosan jutott állami földhöz

L(1)(960x640).jpg (L. Simon László)
L(1)(960x640).jpg (L. Simon László)
A természetvédelmi területen egy hektár 617 ezer forintért, a szomszédos Velencén közel 3 millió forintért kelt el az állam földje.

December elején L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár fitneszedző felesége 34,4 hektárt nyert el a földárverésen – írja a Blikk. Az asszony 21 millió 250 ezer forintért jutott birtokhoz a festői Nadapon. A lap szerint ez igen jutányos ár, hektáronként 617 ezer forintért, hiszen a szomszédos Velencén csaknem 3 millió forintba került ugyanekkora terület.

Az államtitkár neje által megvett föld ráadásul idegenforgalmi célokra is alkalmas, bár jelenleg szántóként, legelőként van nyilvántartva, így is hirdette nyolc éve a nadapi önkormányzat, amely több befektetővel is tárgyalt. Szállodát és termálfürdőt építettek volna, a helyiek által csak Hungaroring-területnek nevezett földre, mert eredetileg ide tervezték a Forma–1-es versenypályát a nyolcvanas években.

A Blikk kereste L. Simon Lászlót, aki helyett a Miniszterelnökség sajtóosztálya válaszolt. Azt, hogy az államtitkár neje nem közszereplő, üzleti ügyeiről nem köteles a nyilvánosságot tájékoztatni, azt pedig semmi sem zárja ki, hogy egy politikus házastársa részt vegyen a földárverésen, ha az adott térségben él és gazdálkodik.

A lap szerint L. Simon a feleségével közös cégei révén 80 hektárnyi földet birtokol, és csak tavaly 80 millió forintos állami és uniós támogatást kaptak.

A politikus néhány napja arról beszélt, hogy országszerte botrányoktól mentesen zajlottak a földárverések. Az államtitkár a Fejér megyei regionális hírportálnak azt mondta, örül annak, hogy a helyben élő magyar gazdáké lehet a magyar föld. Abban sem látott politikai kockázatot, ha politikus vesz földet, hiszen a földárverés nyilvános, de ő nem akar földet venni.

Azt ugyanakkor nem zárta ki, hogy felesége vagy családtagjai licitáljanak, mert hosszú távon a gazdálkodásra szeretné építeni családja egzisztenciáját.

Az anyagi függetlenség az, ami garantálja a szellemi szabadságomat. Erre pedig a politikában nagy szükségem van. Aki a civil életben is boldogul, azt nem lehet korrumpálni, ezért is fontos, hogy a politikusok is több lábon álljanak.

A politikus ugyanakkor emlékeztetett rá, hogy beszélgetett a környék gazdáival, “akik pártállástól függetlenül fejezték ki egyetértésüket a kormány gazdákat segítő intézkedései miatt”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik