Közélet

A lányom volt az egyetlen cigánylány, az egyedüli, akinek nem volt kék a szeme

Jászberényi Sándor
Jászberényi Sándor

újságíró, haditudósító, író. 2015. 12. 02. 10:54

Az egyetlen magyar könyvesbolt az Egyesült Államokban, New Yorkban, East Village-ben található. A 10 000 lépés nem csak könyvesbolt. Pezsgő magyar kulturális élet zajlik itt. Ott jártamkor belebotlottam egy barna bőrű 11 éves kislányba, aki úgy mutatkozott be, hogy „heló, én egy magyar cigány vagyok”, mindezt tökéletes amerikai angollal, mivel magyarul még nem beszél. Az anyukája Julie Spiegel 9 évvel ezelőtt fogadta örökbe Magyarországon. Vele beszélgettünk.

Te vagy az első amerikai nevelőszülő, akivel találkoztam. Bemutatkoznál?

Julie-nak hívnak, 55 éves vagyok. 46 voltam, mikor örökbe fogadtam a lányomat. Minnesota államban, Minneapolisban születtem és 1996 óta élek New Yorkban. Az első dolog, amit mindig elmondok, mikor az emberek az adoptálásról kérdeznek, hogy nem terveztem, hogy valaha is örökbe fogadok egy gyereket, nem ez volt az eredeti életcélom, de idővel így alakult. Régebben gyerekekkel foglalkoztam, fiatalkorúakkal Dél-Bronxból, a negyed legdurvább környékén.

Drogproblémák, erőszak, minden együttvéve.

A környéken a legmagasabb a munkanélküliség egész Bronxot és New Yorkot tekintve. 5 évig dolgoztam ott, és szerettem a munkám. Mielőtt megkaptam volna a PhD-met szociológiából, sok mindennel foglalkoztam, valódi terepen is ki szerettem volna magam próbálni, ezért belevetettem magam a sűrűjébe. Igazán lenyűgöztek a dél-bronxi anyák, az ottani emberek. Láttam, hogyan élnek a többnyire dominikai, jamaikai, karib térségből származó, vagy afroamerikai nagycsaládosok, amit én soha nem tapasztalhattam meg. Egyetlen fehér nő dolgozott ott velük, napjait a gyerekekkel töltötte és ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy miért ne csinálnám ezt én is?

Hogyan jött a képbe Magyarország és az örökbefogadás?

Igazából egy adoptálással foglalkozó konferencián fogant meg az ötlet. Több rendezvényen is voltam akkoriban, de talán ez volt az, amelyiken az örökbefogadásra váró gyerekek is jelen voltak. Az ügynökségek képviselői adtak elő a hazai és nemzetközi adoptálásról, és részt vettem az örökbefogadásokat bonyolító ügyvédek egyik ülésén, ahol az egyik hölgy a magyar gyerekeket képviselte. Akkor még fogalmam sem volt, hogy Magyarország egyáltalán egy terület neve. Az ügyvédnő azt mondta, hogy ő az egyetlen Amerikában, aki a magyar gyerekekkel foglalkozik, és hogy már 16 éve lehet örökbe fogadni az országból – ez a szám megragadt bennem.

Ezt követően derítettem ki, hogy a családom egy része Magyarországról származik. A nagyapám beszélt magyarul, magyar zsidó volt, aki onnan emigrált az USA-ba. Sosem gondoltam volna, hogy bármilyen módon is kötődni fogok egyszer majd Magyarországhoz.

Az ügyvédnő azt mondta, az összes örökbefogadásra váró gyerek roma. Ekkor arra gondoltam, miért is ne fogadnék örökbe egy roma kisgyereket, hiszen magam is zsidó vagyok, valamilyen módon mindkét csoport történelmében megtalálható az üldöztetés.

Az egyik kisebbségi adoptál egy másik kisebbségit?

Igen. Persze, a kettő azért különbözik, de valahogyan ezzel értelmet nyert számomra a dolog.

Mi volt a következő lépés, miután döntésre jutottál?

Igazából az ügyvédnő, annak ellenére, hogy ő képviselte ezt a területet, arról próbált meggyőzni, hogy ne Magyarországról adoptáljak. Úgy gondolom, azt feltételezte, hogy én biztosan egy fehér gyerekre vágyom. Meg is kérdezte, hogy mindenképp teljesen fehér gyermeket szeretnék-e örökbe fogadni. Mondtam, hogy nem. Majd arra biztatott, hogy válasszak inkább a jelenlévő gyerekek közül.

Miért nem fogad örökbe az Államokban született gyerekek közül, hiszen ezek a gyerekek már most itt vannak?! – kérdezte. Azt hitte, nehezemre esne Magyarországra utazni, hiszen a procedúra 5 hetet vesz igénybe, addig ott kell tartózkodni. Azt hajtogatta, hogy itt is vannak félvér (angolul: biracial) gyerekek.

Fotó: Jászberényi Sándor

Tesztelt téged?

Azt próbálta erőltetni, hogy fogadjam örökbe két tinigyerekét, akik véletlenül hozták össze a babát például a szalagavató estéjén. Csak Arkansasig kell elmenned, fogod a babát és hazajössz – mondta. De minél többet magyarázott, annál inkább világosabbá vált számomra, hogy az lesz a helyes út, hogy Magyarországra menjek és egy roma lányt fogadjak örökbe. Így utólag belegondolva borzalmasan nagy káosz volt az egész eljárás. Bár az ügyvédnő már 16 éve foglalkozott a magyarországi adoptálással, még azt sem tudta, hogy a lányom megtarthatja-e az útlevelét. Ez volt ugyanis az első kérdésem, mert szerettem volna, ha megmarad az Európa Uniós útlevele.

Ezért inkább másvalakire bízott, aki az országban dolgozott, ő volt, aki mindenről gondoskodott. Nyilvánvalóvá vált, hogy az ügyvédnőnek fogalma sincs az egészről. Azt sem tudta, hogy milyen pénznemet használnak Magyarországon. Egyáltalán nem volt képben, ő maga nem is járt az országban, de kiderült, hogy dolgozik ott egy magyar zsidó férfi. A családja túlélte a világháborút, és bár Motrealban él, vissza szokott menni és segít az adoptálásban. Legfeljebb 10 gyermeket sikerül évente örökbe adniuk. Nagyon kis százalék, aki eljut idáig. Ő segített, hogy felvegyem a kapcsolatot a magyar hatóságokkal.

Ezek után el kellett utaznod Magyarországra.

Előbb még felmérték az otthonomat, ellenőrizték, hogyan élek. Egy nő jött el hozzám és arról próbált meggyőzni, hogy Kazahsztánból válasszak magamnak gyereket. Eléggé furcsa volt. Azzal érvelt, hogy az ottani gyerekek nagyon szépek. Mindenki le akart beszélni a magyar cigánygyerekről. Ugyanazt mondtam, amit az ügyvédnőnek is az elején, hogy bár különösnek tűnhet, de sokkal természetesebb számomra, hogy Magyarországra utazzak, minthogy Arkansasba. Számomra Arkansas is egy idegen ország, és akkor már érdekesebb számomra, ha Kelet-Európába utazhatok. Az igazság az, hogy sok évvel azelőtt már voltam egyszer látogatóban Magyarországon. Egy európai út nem okozott számomra gondot. Ezek után letudtam a papírmunkát és vártam, hogy keresztülmenjen a rendszeren.

Magyarország többek között azért is nagyon szimpatikus volt a számomra, mert nagy hangsúlyt helyez a családi gondozásra, azaz hogy nevelőszülőknél helyezzék el a gyerekeket, nem pedig árvaházakban, ami szerintem nagyon jó dolog.

Ennek ellenére az első két gyereket, akiket mutattak nekem, el kellett utasítanom, mert valószínűleg mindketten árvaházban nevelkedtek. Nagyon kevés információ érhető el a gyerekekről. Készül róluk egy videó és egy egy papírcetli arról számol be, hogy milyen volt születéskor a fejük mérete. Ebből semmi sem derül ki. A felvétel már többet mond. Az első videón egy olyan gyereket láttam, aki több mint három éves volt, vastag szemüveget viselt, egy babát szorongatott és nem tudott beszélni. Nagyon ideges lettem. Hiszen egyedül csinálom ezt az egészet, és ez azért túl sok lett volna nekem, szóval nemet mondtam. Ezután egy másik gyereket mutattak be, aki szerintem szintén árvaházban élt. Így beszélt róla az ügyvédnő: “Hát, van pár születési folt a testén és az arcán, de van egy ismerősöm, akinek a gyerekén is ilyenek voltak és mostanra már a Harvardra jár.”

Azt válaszoltam, hogy nem igazán érdekel, nem vágyom arra, hogy egy zsenit neveljek. Erre azt mondta, hogy van rá némi esély, hogy a foltok eltűnnek. Akkoriban még a bronxi munkahelyemen dolgoztam és az egyik munkatársam vitte magával a második gyerek videóját. Megnézte és azzal hívott fel este, hogy nem hiszi, hogy ő lenne az én lányom. Hol vannak a nevelőszülőknél gondozott gyerekek, akikről beszéltünk? – panaszkodtam az ügyvédnőnek végül. A harmadik videón, amit kaptam, már a leendő lányom szerepelt.

Nagy különbség van az árvaházban és a nevelőszülőknél gondozott gyerekek között?

Csak egy gyerekkel találkoztam személyesen, akit nevelőszülők gondoztak, a lányommal, de sok kutatást végzetem és azt találtam, hogy például az árvaházakban élő gyereknél szerte a világban gyakoriak a fejlődési rendellenességek. A videón a kislányom egészségesnek látszott, olyannak, akit én is képes leszek felnevelni. Nyilván borzasztóan hangzik, embertelennek, de örökbefogadáskor igenis minden önös szempontodat is figyelembe kell venned.

Emberi lényekről van szó, törékeny kicsi gyerekekről, akiket nem adhatsz vissza, ha kudarcot vallasz szülőként.

Mindössze 24 óra állt a rendelkezésemre, hogy meghozzak egy életre szóló döntést egy videofelvétel alapján. Igent mondtam, amikor megláttam a kislányomat, és elindítottuk a bürokráciai folyamatot.

Sosem bántad meg?

Nagyon megrémültem. De volt egy barátom, aki szintén zsidó, Németországban nőtt fel, a családja nagy része meghalt a holokauszt során, így New Yorkba költözött. Néhány családtagja Magyarországon él, és mivel mindig is vissza akart menni, gyakorolta a magyar nyelvet. Ő fordította le nekem a videó szövegét. A videón Solya táncolt és énekelt. Vicces így visszagondolva, hiszen még most is táncol. Egy boldog gyereket láttam a videón, ezért meghoztam életem legnagyobb döntését és igent mondtam. Ez december elején történt, utána még egy kis ideig várnom kellett. Február 15-én ültem fel egy Magyarországra tartó gépre. Általában még ennyit sem kell várni, egyből lehet indulni, az én esetemben a papírokat aláíró ügyintéző épp szabadságon volt.

A legnagyobb télben, egy hóvihar kellős közepén érkeztem Magyarországra édesanyámmal együtt. Az örökbefogadással foglalkozó férfi, George a saját taxijával és egy sofőrrel várt minket a reptéren. Taxizott, hogy megélhessen. Anyám egyből látni szerette volna a kislányt. Én, a magam részéről még tudtam volna várni egy napot. Nem akartam menni, nagyon ideges voltam, teljesen ki voltam akadva, tele voltam kételyekkel. George odavitt, hosszasan autóztunk a hóesésben, mire megérkeztünk oda, ahol a gyerek élt.

Hogyan zajlott az első találkozás?

Olyan volt, mint egy álom. Egy nagyon szegény faluban laktak, ahová még betonutak sem vezettek. Sötét volt és nagyon hideg. Beléptünk egy házba,a melyben egyetlen csupasz égő világított. A szoba tele volt szociális munkásokkal és egy nő tartotta a kislányt a kezében. Betereltek minket a hálószobába, ahol a nevelőanya még egy csecsemőt gondozott. Az egyik szociális munkás magyarul bemutatott a kislánynak, mint az anyját, és arra biztatta, hogy öleljen meg. Megölelt, majd édesanyámnak is bemutatták, mint nagyanyjának, őt is meg kellett ölelnie.

Ez volt életem legrosszabb találkozása. Mindenki próbált természetesen viselkedni. Nem tudom, hogy ő felfogott-e bármit is belőle. Másfél éves volt, nagyon kicsi.

A következő 5 napban minden nap eltölthettünk vele egy kis időt. Beküldtek minket egy szobába és azt mondták, hogy játsszunk vele. De a házban egyáltalán nem volt semmilyen játék. Nem tudtuk, mit csináljunk. Anyám elővette a táskáját és odaadta neki. A lányom egyből elkezdett benne kotorászni, kíváncsi volt, mint minden gyerek. Össze is törte anyám szemüvegét, nem tudta, mit csináljon vele, sosem látott még semmit, nem is tudom, mit csinálhatott egész nap abban a házban. Egy idő után el is vihettük magunkkal. Találtunk egy bevásárlóközpontot valahol a semmi közepén, ott szaladgált, amíg cipőt, ruhákat vettünk neki. Azt mondták, hogy ne vigyünk neki semmit, nem is tudtuk, mekkora a mérete.

Napról napra egyre többet tudtunk meg róla. A második napot követően már minden alkalommal, mikor meglátogattuk, felállt, rámnézett és felém nyújtotta a kezeit, hogy emeljem fel.

Nem szerették eleget?

Ezt nem mondanám. A nevelőszülei is nagyon szerették, ezért nagyon nehéz volt ez nekem. Elképzeltem, milyen lehet nevelni valakit kicsi kora óta – a lányom már 10 naposan hozzájuk került – törődni vele és szeretni őt, majd elengedniük. Bár anyagiakat nem, de látszott, hogy szeretetet kapott a nevelőszülőktől, megfelelően volt táplálva, és melegen tartotta a rengeteg ráadott ruha. Persze kaptak pénz a gondozásért, de nem annyit, hogy ebből gazdagodjanak meg.

Beszéltél a nevelőszülőkkel?

Az apával nem tudtam. Kamionsofőr volt, sosem volt otthon, mikor náluk jártam. Az anyával csak George által tudtam kommunikálni, ő fordított, de igazából nem ez volt az ő feladata, nem törte magát miatta. Alig vártam, hogy mindent megtudjak a lányomról, történeteket halljak, de ez nem igazán jött össze.

Hogyan hoztad el a kislányt az Egyesült Államokba?

Még további 30 napot az országban kellett maradnom. Ideiglenes anyaként (provisional mother) bárhol tartózkodhattam az országban, így Budapesten töltöttük az elkövetkező egy hónapot.

Minden előre el volt rendezve. Igazából magyar útlevelet kapott, de nagyon is meg voltam elégedve a rendszerrel. A maradék 30 napban már semmit sem kellett csinálnunk, csak kirándultunk Budapesten. Azt tanácsolták, ne is említsem, hogy örökbe fogadtam.

Minden magyar, akivel találkoztam, megdicsérte, hogy milyen szép, milyen aranyos. Ez egy idő után bosszantott, mert eszembe jutott, vajon ezt mondanák-e róla, ha tudnák, hogy roma származású.

Ezért inkább a tanács ellenére elmondtam, hogy magyar és hogy nyugodtan beszéljenek hozzá, mivel megérti. A Budapesten töltött 30 nap alatt mindenkinek, akivel találkoztam, elmondtam, hogy magyar és hogy honnan származik, ahelyett, hogy eltitkoltam volna, vagy szégyelltem volna, hogy egy roma lányt fogadtam örökbe.

Az Egyesült Államokban hogyan fogadták Solyát?

Az USA-ban az emberek még a mai napig nem tudják, hogy például örökbefogadott kislány. Nem feltétlenül gondolják, hogy örökbe fogadtam, a legtöbben arra következtetnek, hogy a férjem pakisztáni vagy indiai, csak épen most nincs velem, és ő a gyerekünk.

Sokan szokták kérdezni, hogy indiai-e. És mindig mondja, hogy nem, ő magyar. Nem akartam még az elején belemenni a származásának a boncolgatásába, de idén nyáron az is kiderült, hogy valójában milyen háttérrel rendelkezik. Egyszer találkoztunk egy félig roma nővel a parkban, aki két roma gyereket fogadott örökbe Csehszlovákiából.

Onnantól nem volt kérdés, hogy ő is roma. 

Őrület, hogy összefutottunk velük. A lányom teljesen úgy nézett ki, mint a nő két gyereke.

Mikor kezdett anyának hívni?

Amióta angolul beszél. Egy hónapig voltunk Magyarországon, és azután csupán egy hónapba telt, mire itthon már megértett engem. Nagyon meglepődtem, hogy ennyire könnyen ment.

Nem volt semmilyen probléma, hogy egy másik nyelvre kellett átállnia. Valószínűleg azért, mert magam is nyelvész vagyok, nagyon a lelkemre vettem, hogyan tanulja a nyelvet. Az áttérés könnyen ment, de azért azt sem akartam, hogy teljesen elszakadjon a gyökereitől, ezért felkerestem egy külvárosi magyar éttermet, ahol megkérdeztem a pincérnőt, hogy tudna-e ajánlani egy magyar babysittert. Azt mondta, hogy ő szívesen elvállalná, és így lett Rita az első babysitterünk. Hetente néhányszor eljött hozzánk és ilyenkor magyarul beszélgetett a lányommal. Chelsea-ben laktunk még akkor, mikor toltam a babakocsiban és mindenkinek integetett és azt mondta: “Szia, szia!” Azt gondolák, hogy azt mondja: “See you, see you.” Nem szerettem volna ezt elhanyagolni, ezért szombatonként egy magyar iskolába hordtam. Nem is tudom, hogy akadtam rá, de talán Anikó, a következő babysitterünk találta nekünk.

A magyar iskolában nem feltétlenül rosszindulatúan, de beszéltek rólunk, mivel a lányom volt az egyetlen cigánylány. Az egyedüli, akinek nem volt kék a szeme.

Fotó: Jászberényi Sándor

Rasszisták voltak?

Nem, csak mindig megjegyezték: “Ó, itt a cigánylány!” Ugyanakkor büszkék is voltak, hogy oda járatom a lányomat, hogy az ő nyelvüket tanulja, amit igen nehéz elsajátítani. Nagyon kedvesek voltak hozzám, csak hát ugye mi kilógtunk a sorból.

Mikor kezdődött nála az identitáskeresés?

A valódi identitásáról ezen a nyáron kérdezett meg először, 11 évesen. Ez volt az első alkalom, bár már 4 éves korában is beszélgettünk hasonló dolgokról, mikor megfigyelte, hogy a szemének a színe eltér az enyémtől. Úgy hallottam, hogy az adoptált gyerekek sokszor azonosulnak az örökbefogadó szülőkkel, nem látják a különbségeket. Azt, hogy magyar, már évek óta tudatosítottam benne, de idén nyáron teljesedett ki a kép. Mindig is érdekelte a zene, már 5 évesen hegedülni kezdett. A tanár egyébként csak azért foglalkozott vele, mert roma származású, rengetegen vártak arra, hogy járhassanak hozzá. A magyar iskola hegedűtanára volt egyébként és Caracasból származott. Azzal próbáltam meggyőzni, hogy a lányom már 3 éves kora óta könyörög, hogy hegedülhessen. Adtam neki egy babát és azt mondta, neki inkább egy klasszikus hegedű kellene. Bárhová megyünk, a fülei beszippantják a hegedűk hangját és elkezd táncolni. Megőrül, ha zenét hall, amióta csak hozzám került. Erre a tanár beleegyezett, hogy tanítsa. A kezébe adott egy hegedűt, és egyből helyesen fogta meg. Látja, tudja, hogyan kell tartani, magától tudja, benne van a génjeiben! – mondta a tanár.

Ezen a nyáron egy Balkán-táborban is voltunk. Ez azért volt érdekes, mert a romák átszelték a Balkán-térséget, és ennek nyomai megtalálhatók az ottani táncokon és zenéken is. A tánctanításokkor mindig el is mondták, hogy ez a roma közösség tánca volt Szerbiában. Szóval a lányom idén nyáron hallhatott bővebben a romákról, és kezdte érezni, hogy nem egy átlagos magyar, nem úgy néz ki, mint a legtöbb magyarországi.

Magyar vagyok, de mégsem festek úgy, mint ezek az emberek – mondta. Nem igazán. Hadd meséljek róla. Te egy másik csoportból származol – válaszoltam.

Megértette?

Igen. Szerintem nagyjából érti, hogy magyar cigány, mint ahogyan azt is, hogy zsidó. Tudja értelmezni, hogy tagja egy csoportnak, ami valamilyen módon különbözik a többitől.

Tehát alapvetően a lányod most már két kisebbséghez is tartozik.

Így van. Van is egy ilyen kifejezésünk a “zsidó cigányokról”. Egész életemben azt mondogatták nekem az emberek, hogy mennyire cigány vagyok. Mert mindig egyik helyről a másikra rohantam, nem telepedtem le, nem voltak gyökereim. Most itt van a lányom, aki tényleg zsidó cigány.

Látni lehetett, mennyire imád téged, ahogyan kimondja, hogy “az anyukám”…

Hát, ez érdekes.

Nem így gondolod?

De igen. Csak ugye ez nem egyszerű dolog. Az örökbefogadás nagyon bonyolult dolog a gyerek számára. Már most nehéz. Mindig ideges, mert fél, hogy elveszít, hiszen én vagyok az egyetlen szülője. Több dolog miatt nagyon sebezhető is. De persze, imád engem, jó a kapcsolatunk, igazán intenzív, bármilyen helyzetben az is maradna, az adoptációtól függetlenül is.

Tervezed, hogy visszatértek majd Magyarországra?

Kérdezett már róla, és én is szeretnék menni, még 18 éves kora előtt, mielőtt még rátörne a kutatási vágy, a szülők, vagy bármi iránt. Többször is szeretnék menni, de úgy, hogy ez természetes dolog legyen, ne azért, mert muszáj felkutatnunk a múltját. Úgy szeretnék odautazni, mint bármely más helyre. Persze Magyarország mindig különleges hely marad a számunkra.

Most hogy már tudja, hogy roma származású, megéli ezt, hogy egy magyar kisebbséghez tartozik. Mindent tud, gyűjt információt a közösségről?

Minden, amit tud, az innen származik, a 10 000 lépésből. Nézünk filmeket, elmentünk a magyar cigányzenekar előadására, mikor New Yorkba látogattak. Ekkor meg is jegyezte, hogy nagyon hasonlít azokra az emberekre, bárki lehetne közülük az apukája. Ismerősnek tűntek számára az arcok. Egy komoly könyvet is vettem neki, nagy gondot fordítok erre, hogy jó minőségű írásokat vegyen kézhez, ne erősítsék a sztereotip gondolkodásmódot. Sok mindent meg kell még tapasztalnia. Majd eljutunk mindenhez.

Egy filmben is szerepelt két évvel ezelőtt, az America 1979-ben, ami mostanra készült el. Ő a főhős és egy iráni lányt alakít. A film is rengeteg kérdést hozott benne felszínre, mivel a diszkriminációról szól, az üldöztetésről, amit az iráni bevándorlóknak kellett átélniük az országban. Azt boncolgatja a film, hogyan kezeli a család és a gyerekek a különbözőséget, milyen különböző bőrszínnel, háttérrel, kultúrával élni. Betekinthetett ebbe mint színész, és úgy látom, össze fogja rakni a darabokat.

Említetted, hogy már a kezdetek óta elmondtad neki, hogy örökbe fogadtad.

Igen, sosem titkoltam el előle.

Nem kérdezett a valódi szüleiről, a testvéreiről?

A testvéreiről sosem kérdezett, bár egy időszakban mondogatta, hogy milyen jó lenne, ha lennének nővérei. Az egész azzal kezdődött, hogy az óvodában a gyerekek kérdezgették őt efelől, és mikor hazajött, ő kérdezett engem. Ki az apád, nem tudod? – így faggatták. És ő azt válaszolta, hogy neki nincs apja. Azután otthon előjött, hogy hol az ő apja, ki az ő anyja, én vagyok-e igazából az anyja, nem úgy nézek ki, mint ő… Ekkor kezdett el kérdezősködni. Pár évvel ezelőtt azonban vitatkoztunk valamin, és hozzám vágta dühösen, hogy nem én vagyok a valódi anyja, ezért nem is kell rám hallgatnia.

“Ki vagy te egyáltalán? Biztosan nem az anyám…”Ez biztosan fájhatott.

Mikor először ezt mondta, olyan volt, mintha lelőttek volna, nagyon megdöbbentem. Az ilyen eseteknél próbáltam magyarázattal szolgálni a számára: Sajnos az édesanyád nem tudott téged felnevelni, nem így akarta, hogy legyen és biztos vagyok benne, hogy törődött veled, tudod, nagyon szegény volt… Nem volt könnyű. De mostanában már nem mond ilyeneket.

Nemrégiben kezdte azonban megérteni, hogy mennyire szép. Ezt mondta nekem az egyik nap, még ebben az évben: “Tudod, anya, fogadni mernék, hogy a valódi anyám nagyon szép lehetett.” Visszakérdeztem, hogy miért gondolja így. Mire ő: “Mert én nagyon szép vagyok.” “Gyönyörű lehetett. Az volt, biztos vagyok benne” – mondtam neki.

Természetes, hogy foglalkoztatják ilyen dolgok. Egyszer megkérdezte, mi volt az igazi neve, és mikor elmondtam, nevetett rajta. Pataki Ibolyának hívták. “El tudod képzelni, hogy engem Pataki Ibolyának neveztek?” – mondta. Mikor erről beszélgettünk, másnap az iskolában elújságolta, mi volt a neve. Az amerikai neve Solya. Meg akartam tartani az Ibolyát, de attól féltem, hogy majd mindenki “iboliának” ejti ki. A nagyapám után kapta egyébként a nevét, akit “Sol”-nak hívtak. Ehhez adtam hozzá az Ibolya végét a “lya”-t. Így még mindig úgy hangzik, mint az eredeti neve, nem akartam ezt elvenni tőle. A második neve azért lett Violet, mert az Ibolyának ez az angol változata. Solya Violet Spiegel a teljes neve.

Megbántad valaha, hogy örökbe fogadtad?

Nem, de nagy kihívás elé állít, mert kiderült, hogy tanulási nehézségei vannak. Nem mondhatom azt, hogy egy biológiailag tőlem származó gyereknek kizárt, hogy lettek volna, de vannak dolgok, amiket nem tudom, hogy hogyan kezeljek. Nem tudom, hogy ezek fejlődés során, vagy genetikai úton kialakult dolgok, a korral járnak-e, tanulta-e, nem tudom. Nagyon sok a kihívás. Évfolyamot kellett ismételnie, ami nagyon nehéz volt. Persze minden gyerek más, és ez nem az ő hibája, csak ez egy nehéz dolog.

Sosem gondoltam volna, hogy egyedülálló szülő leszek, ez még inkább nehezíti a dolgot. Így is elég bonyolult az élete, hatalmas érzelmi terhet visel a hátán.

Most egy progresszív iskolába jár, mivel teljes mértékben kilóg az átlagból. Későn kezdett el olvasni, ezért úgy kezelték, mintha buta lenne. Kivettem abból az iskolából és egy progresszív környezetbe került, többféle különböző háttérrel rendelkező gyerek közé. Kétségtelenül barna bőrűként határozza meg önmagát, évekig mondogatta: “Én barna vagyok.” Nagyon fontos volt ezért számomra, hogy olyan iskolába járjon, ahol nem csak fehér gyerekek vannak. New York ebből a szempontból kitűnő lehetőségeket nyújt számunkra. Az iskolával voltak nehézségeink, de nagyon kreatív, művészi alkat, ezért igyekszem minél több táncot, zenét biztosítani a számára.

Gondolod, hogy művész lesz belőle?

Igen. Egy évig például művészetterapeutához is járt, és a vele foglalkozó nő azt mondta, még sosem látott ilyen gyereket, aki ilyen sokoldalúan kreatív lett volna. Ilyen a lelkülete. Ezt tartottam szem előtt, hogy bárhová is vigyem, az a lényeg, hogy ne törjék meg a lelkét. Akkor érzi igazán jól magát, ha művészet veszi körül, és mivel ez csak a tanulmányok kis részét teszi ki, próbálok neki minél több iskola utáni tevékenységet biztosítani, melyek eléggé nyelik a pénzt. Nehéz egyensúlyban tartani mindent. Ha dolgozom, ki viszi őt el és így tovább. De ez nagyon fontos a számára. Emellett újra el akart kezdeni magyarul tanulni, ezért is jöttünk el a magyar könyvesboltba. Nagyon örült, hogy újra megtaláltuk ezt a kapcsolódási pontot.

Magyarul?

Nehéz döntés volt, de örülök neki, szerettem volna, ha újra beleveti magát. Ez is egy kötődési pont a számára a tánc és az éneklés mellett. Szeretném, ha úgy érezné, van otthona, a része a magyar kultúrának, a társadalomnak, itt örömmel fogadják, bármilyen is legyen a származása. Legyen büszke arra, hogy magyar és cigány.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.