Közélet

Németh Szilárd védelmébe vette a TEK-et

Nem azt kell nézni, hogy ki profi vagy ki amatőr, hanem az, hogy ki az, aki bűncselekményre készül, ráadásul szerinte a modern terrorizmusban nem mindig a profin kiképzetteket vetik be – mondta.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) tette a dolgát, megakadályozott egy bűncselekményt – állította Németh Szilárd, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke a TEK hétvégi akciójával kapcsolatban.

A nemzetbiztonsági bizottság szerdai ülésén megtárgyalták a témát, a testület meggyőző tényekkel alátámasztott tájékoztatást kapott a TEK-től és a Belügyminisztériumtól.

A bizottsági tagok között teljes egyetértés volt az ügyben, mindenki gratulált és köszönetét fejezte ki a TEK-nek, hogy tette a dolgát.

Mindenki előtt világos volt, hogy amire létrehozták a TEK-et, abban járt el.

Olyan embereket kapott el, akiknél automata gépfegyver és robbanóanyag volt – mondta, jelezve, hogy Magyarországon nem lehet engedély nélkül fegyvereket és robbanóanyagot tartani.

A TEK egy bűncselekményt akadályozott meg az elkapással– emelte ki Németh Szilárd.

A kormánypárti politikus úgy fogalmazott: nem az a kérdés, hogy ki profi, ki amatőr, hanem az, hogy ki az, aki bűncselekményre készül, és ki az, aki fegyvereket és robbanóanyagot gyűjt. Emellett szerinte a világban teljesen új típusú terrorizmus alakult ki, és nem mindig a profin kiképzetteket vetik be.

A TEK kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy hétvégi terrorellenes akciósorozatában sorozatlövő fegyverekkel és robbanóanyagokkal rendelkező csoportot fogtak el. A négy gyanúsítottal szemben “robbanóanyag felhasználására szolgáló készülék engedély nélküli tartásával elkövetett robbanóanyaggal visszaélés” és lőszerrel visszaélés bűntette miatt nyomoz a rendőrség. Az elfogott négy ember szabadlábon védekezhet. A bíróság indoklása szerint az elfogottaknak nincs közük terrorszervezetekhez. Az MSZP és a DK az ügy tisztázását sürgeti.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik