Közélet

Csúszik a Liget-projekt, legfeljebb egy épület készülhet el

A következő választásokra már biztosan nem készül el a budapesti Városligetbe tervezett múzeumi negyed, holott tavaly tavasszal még kiemelt kormánycél volt az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes 2018. március 15-ig történő megvalósítása, írja pénteki számában a Népszabadság.

Baán László, a projekt kormánybiztosa a lapnak elmondta: az egyre jelentősebb csúszások miatt legfeljebb egy épület készülhet el a Liget-projektként beharangozott ötből a 2018-as választásokra. Így a következő kormányra vár, hogy befejezze, vagy “le-/megállítsa” a projektet.

A kormánybiztos elárulta, hogy legfeljebb a Magyar Zene Háza készülhet el a következő választásokra. Eddig ugyanis erre az egy épületre sikerült tervezői szerződést kötni 740 millió forintért. A koncerteket és zenetörténeti kiállításokat befogadó 8000 négyzetméteres pavilonnak van egyedül esélye a 2018-as tavaszi átadásra.

(Nyitókép: a Városliget Zrt. által közreadott montázs, a Dózsa György út és az Ajtósi Dürer sor sarkára visszaépíteni tervezett Városligeti Színházról. MTI Fotó: Városliget Zrt.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik