Média - Korrektúra 2010 konferencia
Közélet

Dühös gyereknek látják Dirk Gerkenst az RTL vezetői

24.hu
24.hu

2015. 11. 13. 18:26

Vidus Gabriella szerint nagyon hálás feladat átvenni a jelenlegi TV2-t, mert az eddiginél csak jobban lehet csinálni.

Nemrég a TV2 új vezérigazgatójaként mutatta be Andy Vajna Dirk Gerkenst, aki tavaszig az RTL Klubnál töltötte be ugyanezt a pozíciót, de menesztették. Gerkens nemrég egy interjúban arról beszélt, hogy személyes ügy lett számára a két kereskedelmi csatorna közötti versengés, az RTL mostani vezetői viszont nem így látják.

Vidus Gabriella vezérigazgató és Kolosi Péter programigazgató az Indexen pénteken megjelent interjúban azt mondták: ők nem háborúként és nem személyes ügyként fogják fel a piaci versenyt, Vidust az is meglepte, hogy Gerkensben mennyi érzelem van ezzel kapcsolatban. Dühös, amiért elvették a játékát, talán ezért viselkedik így és ezért üzenget ilyen harciasan – mondta.

Az RTL alapértékei nem változtak meg, amióta Gerkens elment – jelentette ki a vezérigazgató, aki szerint a kereskedelmi csatorna egy gépezet, ami elődje nélkül is jól működik. Kolosi szerint Dirk Gerkens meghatározó személyiség volt, de messze nem az egyetlen meghatározó személyiség. Vidus azt mondta: az ő irányítása alatt változtak a hangsúlyok, például külön részleget alapítottak arra, hogy minden szinten megszerezzék és meg is tartsák a legjobb szakembereket, korábban ilyen nem volt.

A TV2-vel szemben az RTL Klub előnye, hogy a menedzsment szinte minden tagja több mint tíz éve ott dolgozik, hosszú távú célok vannak, ami biztonságot ad és magabiztossá tesz mindenkit – mondta Vidus. Arra a kérdésre, hogy a TV2 meg tudja-e még lepni őket, Kolosi kijelentette: egy fecske nem csinál nyarat, több volt RTL-es ment már át a TV2-höz, de senki nem ért el áttörést. Vidus szerint a konkurenciához igazoló volt RTL-esekkel az a baj, hogy a volt munkahelyüknek akarnak bizonyítani, legtöbben azért mentek át, hogy valamilyen vélt vagy valós sérelem miatt revansot vegyenek. Hozzátette viszont, hogy a mostani TV2-t átvenni nagyon hálás feladat, mert az eddiginél csak jobban lehet csinálni.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. március 29.
A főváros egyik legdrágább környéke a Duna partján épített Xlll. kerületi Marina Part. Ennek oka az, hogy kizárólag új építésű lakásokat találunk a környéken.
MTVA/Bizományosi: Balaton József 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.