Közélet

Az MSZP szerint cenzúrázta őket az MTI

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2015. 10. 22. 18:21

A párt közleménye szerint „ismét cenzúrázta az MTI az MSZP egyik közleményét: a közszolgálatinak álcázott nemzeti hírügynökség megtagadta, hogy kiadja azt a közleményt, amelyben MSZP a Magyar Rádió Nagy Imréről szóló Rainer-interjú letiltása ellen tiltakozott, és a cenzúrát elrendelő munkatársak azonnali menesztését követelte. Az MSZP ezért panaszt tesz a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál, s amennyiben ezt visszautasítják, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul, mivel az MTI eljárása sérti a szólás- és sajtószabadságot.”

Az MSZP véleménye szerint „az MTI mostanra hazugsággyárrá vált és ezért elsősorban Gazsó L. Ferenc vezérigazgatót terheli a legnagyobb felelősség. A nemzeti hírügynökség rendszeresen manipulált híreket ad ki, megtagadja az MSZP közleményeinek kiadását, és nem, vagy a valóságot eltorzítva számol be egyes eseményekről. Ez az eljárás sérti a közszolgálatiságot, rombolja a demokratikus alapelveket és megakadályozza a magyar embereket abban, hogy alapvető jogukkal élve objektíven tájékozódhassanak.”

Nem áll módjukban

Az MSZP közleménye egyébként az lett volna, hogy:

Azonnal menesszék a Magyar Rádió cenzúrázó munkatársait!

Az MSZP tiltakozik a Nagy Imréről szóló Rainer-interjú letiltása ellen, és a Magyar Rádió cenzúrát elrendelő munkatársainak azonnali menesztését követeli!

Az, hogy a közpénzmilliárdokból fenntartott rádióban ma nem mehet le egy Nagy Imréről szóló interjú, a mártír miniszterelnök szelleméhez és az 1956-os forradalom eszméjéhez egyaránt méltatlan. A Fidesz-kormány szócsöveként működő Magyar Rádió az interjú megtagadásával a forradalom eszméjét tagadta meg.

Szimbolikus, hogy az újabb cenzúrát abban az intézményben követték el, amely az 1956-os forradalom egyik legfontosabb epizódjának színhelye volt. Szégyen, hogy erre a pártállami időket idéző tettre a forradalom évfordulójának előestéjén került sor. Szégyen, hogy a közmédiának álcázott pártmédia már nem csak a híreket hamisítja, de a történelmünket is megpróbálja elhazudni! Ez a szégyen azé a kormányé, amelynek vezetője 1989-ben a Nagy Imre újratemetésén elmondott beszédével szerzett országos ismertséget.

Az MSZP a Magyar Rádió cenzúrát elrendelő munkatársainak azonnali menesztését követeli!

Lukács Zoltán,

az MSZP alelnöke, frakcióvezető-helyettes

Az MTI pedig azt válaszolta, hogy:

Tisztelt MSZP Országos Központ!

Az MSZP Országos Központ  „Azonnal menesszék a Magyar Rádió cenzúrázó munkatársait!” című, az MTI OS-hez mai napon eljuttatott közleményével kapcsolatban tájékoztatom Önöket, hogy közleményük az OS Szabályzatának 14. 2. pontjába ütközik, ezért azt nem áll módunkban kiadni.

Felhívom továbbá a szíves figyelmüket arra, hogy a Szabályzat 15. pontja értelmében az MTI jogosult egyes közlemények közzétételét megtagadni, a közlemény közzétételének megtagadásáért semmilyen felelősséggel nem tartozik.

Kérjük tájékoztatásunk tudomásul vételét!

OS (ami az Országos Sajtószolgálat – a szerk.)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.