Közélet

Dán hátszelet szerzett Németh Zsolt a magyar menekültpolitikának

Nagy egyetértésben zajlott a dán partnerrel folytatott tanácskozás: Soren Espersenszerint manipulált kép él Dániában Magyarországról.

Nem elég a társadalmi integrációról beszélni, a népvándorlás külső dimenzióit kell hatékonyan kezelni, hosszú távon gondolkodva – hangsúlyozta szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, miután tárgyalt dán partnerével, Soren Espersennel.

Közös feladatokat határoztak meg

A migráció kérdésében nemigen találtak vitás pontot, és egyetértettek abban is, hogy “határozott, kemény katonai megoldásra” van szükség a népvándorlást kiváltó háborúk felszámolásához. Megjegyezte: Dánia is részt vesz ezekben a műveletekben, ahogy Magyarország is jelen van az iraki hadszíntéren.

MTI / Soós Lajos
MTI / Soós Lajos

A fideszes politikus célként említette, hogy a problémák jelentős részét a közel-keleti térségben sikerüljön kezelni, ezért kiemelt támogatásban kell részesíteni az ottani menekülttáborokat, különösen Törökországban.

Fontos a folyamatokat katalizáló embercsempészet elleni kemény fellépés is, valamint közös feladatként értékelték a tranzitállamok biztonságos országgá nyilvánítását.

Németh Zsolt szerint lassú, de biztos hangsúlyváltás tapasztalható az európai politikában, hiszen “nem lehet úgy tenni, mintha ez a kérdés csak a társadalmi integrációról szólna, és ne lenne nagyon súlyos külső, védelmi, határvédelmi, biztonsági és katonai dimenziója ennek az ügynek”.

Elutasítjuk és tudomásul vesszük a kvótát

Arra a kérdésre, hogy a közelgő horvátországi választások befolyásolhatják-e a két állam kapcsolatát, Németh Zsolt azt mondta, “Horvátországgal is egy csónakban evezünk, mint ahogy Szerbiával is”, és a voksolást követően Zágráb végrehajtja a jelenleg nem teljesített uniós kötelezettségeit.

Készen állunk a párbeszédre – jelentette ki a bizottsági elnök, aki szerint nem lehet elkerülni, hogy határzárat is alkalmazzon Magyarország a külső határ védelméhez, de ennek “beélesítése” a horvát, a német és az osztrák partnerekkel folytatandó egyeztetéseken múlik. “Elutasítjuk a kvótamegoldást, noha tudomásul vesszük” – fogalmazott Németh Zsolt.

Soren Espersen, a Dán Néppárt politikusa, a koppenhágai parlament külpolitikai bizottságának elnöke arról beszélt: noha Magyarország hatalmas felelősséget vállalt a schengeni külső határok védelmében, az itteni helyzetről manipulált kép él hazája közvéleményében, azért is érkeztek, hogy tapasztalataikat később megoszthassák kormányukkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik