Közélet

Édesanyja visszafogadhatja a kulcsi családirtót

A Bors információi szerint a kulcsiak azt beszélik, hogy édesanyja megbocsát a négy hozzátartózóját lemészároló H. Csanádnak.

A Bors cikkében emlékeztet: bár H. Csanád nővére elfordult testvérétől, édesanyja a tárgyalássorozat idején is levelet váltott fiával, a lapnak egy neve elhallgatását kérő kulcsi pedig azt mondta: az asszony hajlandó lenne visszafogadni fiát annak szabadulása után. Pedig az édesanya élete is csak egy hajszálon múlott, Csanád őt is megsebesítette bozótvágójával, a nő keze még mindig nem jött rendbe.

Dr. Hortobágyi Tibor, H. Csanád korábbi védője a lapnak elmondta: már a kényszergyógykezelés alatt is van lehetőség arra, hogy a férfi kisebb időszakokra, például hétvégékre elhagyja az intézményt. A jogi képviselő szerint ez a visszaszoktatási folyamat része, amire csak akkor van lehetőség, ha egy hozzátartózó vállalja a felügyeletet és az előírt gyógyszeradag beszedésének ellenőrzését.

Ahogyan március elején beszámoltunk róla: a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet és felmentette a kulcsi családirtóként elhíresült H. Csnádot, ezzel együtt elrendelte kényszergyógykezelését, méghozzá 20 évre.

Mint ismert, a kulcsi fiatal 2012 áprilisában támadt rá családtagjaira. Hidegvérrel ölt meg négy embert: az édesapját, a nagyszüleit és a bátyját. A gyilkos édesanyját és lánytestvérét sem kímélte, ők életveszélyes sérülésekkel kerültek kórházba. A támadó megsebesítette nővére barátját is, aki azért ment a házhoz, hogy segítsen az áldozatokon.
Ellentmondó vizsgálatok.

Első fokon a Székesfehérvári Törvényszék hozott ítéletet. Az indoklásban az állt, a férfi kóros elmeállapotban követte el tettét és jelenleg is tébollyal járó hasadásos elmebetegségben szenved. H. Csanádot jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kezelik. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik