Közélet

Szexrabszolgaként tartottak fogva egy lányt Miskolcon

A fiatal alig kapott enni és inni, támadója többször bánalmazta. Csaknem tízszer volt már büntetve, legutóbb halálra vert valakit.

Napokig fogva tartott, sanyargatott, bántalmazott egy fiatal lányt egy 53 éves férfi Miskolcon, még a nyáron. Szexuális erőszak, a sértett sanyargatásával, aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése és könnyű testi sértés – mindezzel vádolja az ügyészség a támadót.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség csütörtöki tájékoztatása szerint a férfi az egyik hajléktalanszálló udvarán találkozott össze a fiatal lánnyal, akit korábban csak látásból ismert. Megragadta a karját és erőszakkal a lakására hurcolta. Itt napokon keresztül bezárva tartotta, enni és inni alig adott neki, közben folyamatosan bántalmazta. Telefonját elvette, így áldozata nem tudott segítséget kérni.  A testileg és lelkileg meggyötört lányt ráadásul szexuális aktusokra is kényszerítette.

Közben többen megfordultak a lakásban, a férfi barátai, de hiába kért tőlük segítséget. Végül négy nap után egy, a lakásban felejtett mobilról hívta a rendőrséget. A járőrök nem sokkal később kiszabadították, fogva tartóját pedig őrizetbe vették.

Kiderült, a támadó korábban csaknem tízszer volt büntetve, legutóbb halált okozó testi sértés miatt ült, melyből fél évvel a lány elhurcolása előtt szabadult. Az előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben az ügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozta, a feltételes szabadlábra helyezés kizárásával.  

Ajánlott videó

Olvasói sztorik