Közélet

Enyhítették Péntek László ítéletét

péntek lászló (péntek lászló, bilincs, )
péntek lászló (péntek lászló, bilincs, )

Legkorábban 66 évesen szabadulhat Bándy Kata gyilkosa.

Tuza Péter mindent bevetett, hogy enyhébb ítéletet csikarjon ki védencének: az igyekezet nem volt hiábavaló, Péntek László egy nap szabad ember lehet. Az ítélőtábla ugyanis úgy határozott – enyhítve a korábbi ítéletet – hogy a férfi negyven év után feltételesen szabadlábra helyezhető. Bándy Kata gyilkosa ekkor 66 éves lesz.

A sztárügyvéd egészen más alapokra helyezte a védelmet, mint elődje. Főképp az előző eljárást támadta, pontatlanságokról, hiányosságokról beszélt, és igyekezett a Péntek Lászlóéhoz hasonló, de enyhébb ítélettel végződő eseteket felsorakoztatni, és azért is mindent megtett, hogy a kifosztás vádja alól tisztára mossa védencét.


Fotó: MTI / Sóki Tamás

A bíróság megállapította, hogy túlságosan a vádlottra hagyatkozott az elsőfokú ítélet, és olyan statisztikai adatokkal operált, amelyeknek nincs bizonyítható alapjuk – jelentette a Velvet tudosítója.

A kifosztást és az emberölést, mint tényállást helyben hagyta az ítélőtábla, emellett a bíró ismertette, megvalósult az aljas indok is.

A másodfokú bíróság is egyetért azzal, hogy nem számították be teljes értékű enyhítő körülménynek a vádlott beismerő vallomását, mert egyrészt nem vallott be mindent, másrészt a nyomozók maguk is jól haladtak már az ügyben. És beismerés ide vagy oda – összevissza hazudozott. Cinikusan viselkedett, kegyeletsértő volt, ezért nem fogadták el teljes értékű enyhítő körülménynek beismerését. Kitért arra is, amikor a gyilkos arra próbálta rábírni rabtársát, vallja azt, tényleg korábbról ismerte az áldozatot.

Hosszasan ment a huzavona arról, hogy Péntek László tisztában volt-e vele, hogy be kell vonulnia egy BV-intézetbe. A bíró ennek kapcsán elmondta, nem tudott róla, legalábbis nem bizonyíthatóan. Ezt is számba vették, amikor meghozták az enyhébb ítéletet. A másik ok, hogy  nem teljesen bizonyítható a gyilkosság egyenes szándéka. Vagyis a férfi nem azért ment a lány után, hogy megölje. A bíró a korábbi strasbourgi állásfoglalást ismertette, hogy a tényleges életfogytiglan kínzásnak és embertelennek minősül-e. Azt mondta, különösen kegyetlen, életellenes bűncselekmények esetében, néhány esetben alkalmazható a tényleges életfogytiglan a strasbourgi állásfoglalás szerint is. A bíró szerint a közvélemény és az érzelmek nyomása nem szabad, hogy érvényesüljön a büntetés kiszabásakor. A bíró szerint jelen esetben túl súlyos volt a büntetés a közvélemény nyomására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik