balaton-atuszas(960x640)(1).jpg (balaton, balaton-átúszás, )
Közélet

Emberek tucatjait mentették a Balatonból

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

bűnügyes. 2013. 07. 29. 19:53

Az elmúlt hétvégén több mint egy tucatnyi embert mentettek ki a Balatonból. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője elmondta, vasárnap feltámadt a délnyugati szél, ami a zsúfoltabb déli parti strandokon rendszerint gondot okoz, mert a mély víz felé sodorja a játékokat, vízi járműveket.

Az idei szezonban a vízi rendőrök eddig 51 esetben 120 embert mentettek ki a vízből. Ez az adat javulást jelent a korábbi évekhez képest, a rendőrkapitány ezt részben a vízi rendőrök és a vízi mentők megelőző munkájának tudja be, és elmondta azt is, ezen a nyáron még senki nem fulladt a Balatonba.

Horváth László felhívta a figyelmet arra, hogy a kánikulában senki ne induljon egyedül hosszabb fürdőzésre, és ne ússzon a feltámadó szélben elsodródó játékok, vízi járművek után. Hozzáfűzte azt is, hogy a hétfő éjszaka érkező vihart is veszélyes déli szél előzi meg.

Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) szóvivője megerősítette, hogy a korábbi évekhez képest az idén kevesebb vízi mentésre volt szükség a Balatonnál, csökkent a súlyosabb esetek száma, de sok a könnyű sérülés, és többen lettek rosszul az elmúlt napokban a melegtől.

A balatoni strandok csaknem harmadán szolgálatot adó VMSZ-esek napi 250-300 horzsolásos, zúzódásos, kagylók okozta vágásos sérülést látnak el. Az elmúlt napokban rosszullétre panaszkodó várandós nőt, koponyasérülést szenvedő gyermeket és allergiás rohammal küzdő fürdőzőt is ki kellett menteniük.

Velencén is akadt dolguk a vízirendőröknek. Ott öt embert mentettek ki a vízből.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.