Közélet

Elhangzott a maffia által lekenyerezett újságírók neve

Egyikük a Népszabadság újságírója, a másik az ismert műsor szerkesztő-riportere.

Minderről Radnai László beszélt a Fővárosi Törvényszéken, ahol kedden folytatódott a Prisztás-gyilkosság tárgyalása. A bírónő Radnai Lászlót külön megkérdezte, hogy tavaly augusztusban, a Nemzeti Nyomozó Irodán (NNI) tett vallomásában miért említette meg Fekete Gy. Attilát, a Népszabadság újságíróját és Juszt Lászlót, az egykori Kriminális című műsor riporterét.

Radnai azt válaszolta, hogy a Prisztás-gyilkosság elsőrendű vádlottja, Portik Tamás a két újságírót az ő közreműködésével kenyerezte le. Radnai szerint Fekete Gy. Attila 3 millió forintot, Juszt László pedig egy értékes karórát kapott azért, hogy Portikról vagy sehogy, vagy korrektül tájékoztassanak. A karóra értéke körülbelül másfél millió forint volt.

Az esetről korábban már beszámolt a hvg.hu, de akkor a neveket még nem írták le.

A Népszabadság újságírója már reagált is Radnai vallomására:

„A leghatározottabban visszautasítom Radnai László állításait: nem kaptam 3 millió forintot Portik Tamástól, Portik sem pénzzel, sem mással – ahogy a jog fogalmaz: jogtalan előnnyel – nem befolyásolta róla, vagy az őt érintő ügyekben íródott cikkeimet. Pont. Ugyanis csak magamnak ártanék, ha ezen túlmenően polémiába bocsátkozni egy maffia-bűncselekményekért elítélt emberrel, akik ki tudja miért és hogyan – az első elítélt keresztapából hirtelen a Nemzeti Nyomozó Iroda legmegbízhatóbb koronatanújává lépett, méltóvá vált az elnöki kegyelemre, miközben a bíróság előtt azzal kérkedik, hogy megfizetett tanúkat, hogy neki, illetve az által védett személyek számára kedvezően valljanak. Ez persze nem jelenti azt, hogy a történekért nem kérek elégtételt… Fekete Gy. Attila”

A bűnbánó maffiózó, és a kisemmizett örökös

Kedden folytatódott a több mint 16 évvel ezelőtt megölt Prisztás József vállalkozó ügyének bizonyítási eljárása. A bíróság először az áldozat lányát, Prisztás Ágnest hallgatta meg, aki a gyilkosság idején mindössze 18 éves volt. Érezni lehetett, hogy a védelem számára nagyon fontos személyről van szó.

Olyan dolgokat állított, melyekkel a Prisztás-gyilkosságot akár más mederbe is lehetne terelni. Prisztás halálával ugyanis akkori élettársa, Judit hatalmas vagyonra tett szert, a tanú véleménye szerint nem teljesen törvényes úton. A fürdőruha kereskedő és szerelme, a Prisztás utódjaként jegyzett Hoffman István egy kis ügyvédi segítséggel a milliárdos vagyonból egy év alatt kiforgatták a valódi örököst, Ágnest. A hagyatéki eljárás végére csupán egyetlen százaléknyi rész ütötte a markát. Igen. A tanú azt állítja, hogy miközben a hagyatéki eljárásban Judit Prisztás élettársaként szerepelt, és megszerezte a milliárdokat, nyílt titok volt, hogy a nő összeszűrte a levet az alvilági pozíció várományosával. Ágnes szerint Hoffman súgott a háttérből, mert Judit nem volt annyira okos, hogy ezt magától kitalálja. A férfit 1997-ben meg is kínálták egy kerékpárra szerelt bombával.

Az ügy fővádlottja, Portik Tamás megragadta az alkalmat és feltette a kérdést Ágnesnek: Judit 2 milliárddal lett gazdagabb? Mit ért az alatt, hogy el kellett fogadni az ajánlatukat? Veszélyeztetve érezte magát? Hoffmann István ilyen ember?

A hvg.hu azt írja, hogy a nyomozóhatóság eljárását megkérdőjelező dolgok derültek ki a Prisztás-ügy keddi tárgyalásán. Az eljárás elsőrendű vádlottja, az olajszőkítésből milliárdokra szert tett Energol Rt. egyik vezetője, Portik Tamás, aki úgy úszta meg a felelősségre vonást, hogy évekig bujkált, így ügye 2003-ban elévült. Az ügyészség szerint Portik felbujtására ölték meg Prisztás József milliárdos vállalkozót 1996. november 1-jén. A bűntett végrehajtásában a harmadrendű vádlott F. Ferenc – a vádhatóság szerint – azzal segített, hogy értesítette Portik Tamást, mikor találkozik az üzletemberrel, a másodrendű vádlott, H. István pedig végrehajtotta az emberölést.

Minderről azonban másképp nyilatkozott a hatóság munkáját több régi ügy felderítésében segítő, korábban a kecskeméti maffiaperben 12 év börtönre ítélt Radnai László, akit 2011-ben kerestek meg a hivatalos szervek részéről. Radnai államtitokra hivatkozva nem árulta el, hogy ez a megkeresés pontosan mit takart, a bíróságon viszont azt állította: az üzlettársaival való különböző találkozókon szóba került, hogy a Prisztás-gyilkosság – illetve több más bűncselekmény, például a Totka Pál és a Cinóber becenevű férfiak sérelmére elkövetett emberölés, valamint kézigránátos robbantások – mögött Portik Tamáson kívül D. Gábor és F. Attila áll. Prisztás megölését pedig a Fenyő János médiamogul lelövésével vádolt Jozef Rohác, alias Fogász hajtotta végre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik