Közélet

Szén-monoxid végezhetett négy emberrel Pakson

Egy hetven év körüli házaspár és két felnőtt fiúk vesztette életét hétfőre virradóra a család Szőlőhegy utcai házában.

A négy áldozatot tűzoltók segítségével hozták ki az épületből – mondta korábban Kuti István városi rendőrkapitány.

A helyszínen órák óta folyik a vizsgálat. A tragédiát a családfő egyik munkatársa fedezte fel, aki azért ment a házhoz, mert a férfi nem ment be dolgozni és a telefonját sem vette fel.

Az MTI tudósítója a helyszínen megtudta, hogy az épületet, amely körül gázszag volt érezhető, a rendőrséggel közösen törték fel. A házban négy ember holttestére bukkantak, egyiküket a földszinten, hármat az emeleten találtak meg. A tragédiában egy hetven év körüli házaspár, illetve két felnőtt – 30-40 év közötti – fiúk vesztette életét.

Huszár Tibor, a Caminus Tüzeléstechnikai Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a cégnél gázkészülék és kémény van bejelentve. Utóbbit a kollégája márciusban ellenőrizte, akkor a kémény átjárható volt. Hozzáfűzte, hogy szilárd tüzelésű kazán is volt a házban, amelyet az elsődleges szemle megállapítása szerint, “szemmel láthatóan” vasárnap is használtak. A szakember elmondta, hogy nem külön kéménybe, hanem ugyanabba a füstcsőbe kötötték a szilárd tüzelésű kazánt, amelybe a gázkazánt is. A cső feltehetően emiatt dugult el, s telítődött mérgező gázzal a kétszintes épület.

A baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik