Gazdaság

Az EU 70 éves nyugdíjkorhatárt fontolgat

Három lehetőség: emelni a korhatárt, növelni befizetéseket, csökkenteni a nyugdíjakat.

Középtávon akár 70 évig is ki kellene tolni a nyugdíjkorhatárt azért, hogy a rendszer a jövőben is fenntartható legyen – áll az Európai Bizottság tervezetében. A nyugdíjazás szabályait az EU nem szabályozza közvetlenül, az unió koordináció rendeleteket hoz.

Brüsszel szerint csak radikális reformok segíthetnek az elöregedő európai társadalmakon ezen a téren – írta a minap a Spiegel. “Az embereknek többet és hosszabb ideig kell dolgozniuk” – mondta ezzel összefüggésben egy uniós szóvivő.

Andor László, a bizottság foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős biztosa szintén megerősítette, hogy emelni kell a korhatárt. Ha nem, akkor növelni kell a nyugdíjbefizetéseket vagy csökkenteni a nyugdíjakat.

Brüsszel szerint sürgető dönteni, mert Európában 2060-ra “megkétszereződik a nyugdíjasok száma a nyugdíjukat finanszírozó munkavállalókhoz viszonyítva”. Az EU a minap zöld könyve alapján vitát is indított. A konzultációs időszak négy hónapig tart, november 15-én zárul.

Ezalatt a téma iránt érdeklődők észrevételeiket az erre a célra létrehozott alábbi weboldalon keresztül juttathatják el az Európai Bizottságnak:

http://ec.europa.eu/yourvoice/ipm/forms/dispatch?form=pensions.

A Bizottság a konzultáció lezárultát követően elemzi a válaszokat, és megvizsgálja, hogy a kérdések uniós szintű megoldása érdekében milyen intézkedés bizonyulna a leginkább célravezetőnek.

Egy nemrég végzett Eurobarométer-felmérés szerint az uniós polgárok 73%-a kifejezetten kevesebb nyugdíjra számít, úgy gondolja, hogy vagy nyugdíjba vonulásának elhalasztására, vagy pedig arra kényszerül, hogy több pénzt gyűjtsön nyugdíjas éveire. A népesség 54%-a attól tart, hogy időskori jövedelme nem lesz elegendő megfelelő életszínvonal fenntartásához. Az EU 27 tagállamából 17-ben a többség osztja ezt az aggodalmat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik