Pénzügy

Milliárdosok filléres, érthetetlen szokásai, amelyekhez ragaszkodnak

tn-dur2 (technet, duracell, elem, akkumulátor, adásvétel, buffett, amerikai)
tn-dur2 (technet, duracell, elem, akkumulátor, adásvétel, buffett, amerikai)

A szupergazdag milliárdosoknak is vannak érthetetlen, filléres szokásai, amikből nem engednek. Ez valamiféle nosztalgikus kötődés lehet abba az időbe, amikor még nem voltak gazdagok vagy csak így érzik jól magukat a bőrükben.

buffet (Array)
Warren Buffet és felesége

Warren Buffet a világ egyik leggazdagabb embere, de 59 éve ugyanabban a házban lakik, amit első nagyobb jövedeleméből vásárolt. Nincs okostelefonja, személyi számítógépe. Amellett, hogy résztulajdonosa a Coca-Colának, Burger Kingnek, imádja az egészségtelen ételeket, naponta legalább 5 Coke-ot iszik, és elfogyaszt néhány zacskó chipset is.

Azt mondta egyszer, hogy:

Az életem nem is lehetne ennél boldogabb. De valójában sokkal rosszabb lenne, ha hat vagy nyolc házam lenne. Nincs szükségem még többre, mert egy pont után már semmi értelme.

 

Ingvar Kamprad 2012-ben, 86 évesen. AFP / FABRICE COFFRINI

A svéd Ingvar Kamprad, az IKEA tulajdonosa Európa egyik leggazdagabb embere, aki gyakran jár busszal, és rendszeresen az egyik svédországi IKEA éttermében ebédel. Bár 40 évig az adóparadicsom Svájcban élt, nemrégiben visszaköltözött Svédországba, szülőfalujába, egy visszafogott családi házba.

Amancio Ortega a lányával 2016-ban. AFP/ MIGUEL RIOPA

A spanyol Amancio Ortega, aki többek között a Zara ruházati lánc tulajdonosa híresen óvja a magánéletét, alig ad például interjút, fotózni se nagyon engedi  magát. Egy dél-spanyol kisvárosban él, ahol született, és gyakran reggelizik a helyi kávézóban. Öltözködése évtizedek óta ugyanolyan: általában inget hord, vászonnadrágot, és valamilyen dzsekit vagy zakót.

Mark Zuckerberg. Getty Images

Mark Zuckerberg, a Facebook tulajdonosa szintén a világ egyik leggazdagabb embere, de életstílusa visszafogott. Nem kérkedik a vagyonával, legendásan egyszerűen öltözködik: farmer, szürke póló, tornacipő. Saját bevallása szerint az életében szeretne egyszerű, letisztult döntéseket hozni annak érdekében, hogy a közösséget szolgálja.

(BI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik