nyugdíjas (Array)
Pénzügy

Hatalmas nyugdíjazási hullám várható Magyarországon

24.hu
24.hu

2016. 10. 18. 11:06

Korábban a témában:
  • Az elkövetkező 3 év alatt – az elmúlt évekhez képest 30 százalékkal többen – több mint 300 ezren léphetnek ki a munkaerőpiacról, ami komoly kihívások elé állítja a magyar nyugdíjrendszert.
  • A Ratkó korszak gyermekei még számíthatnak a boldog nyugdíjas évekre, de nem feltétlenül mondhatják el ugyanezt az Y generációsok, vagyis a mai 20-40 év közötti korosztály.
  • Az OTP Nyugdíjpénztár szerint az öngondoskodás fontosabb, mint valaha.

A következő néhány évben még nem kell számítani csökkenésre az állami nyugdíjak területén. A probléma valószínűleg 2040 táján jelentkezik majd igazán, amikor a csökkenő népesség és a növekvő élettartam miatt az állami nyugdíjrendszer nem rendelkezik már annyi bevétellel, ami fedezni tudja a kiadásait – írja a nyugdíjpénztár közleménye, amely – természetesen – az öngondoskodás fontosságára hívja fel a figyelmet.

Kiemelik: az állam a nyugdíjkorhatár emelésével és az állami nyugdíjak csökkentésével ellensúlyozni tudja majd a hiányt, ám ez a nyugdíjasok életszínvonalának romlását vonhatja maga után.  Ezt megelőzendő, a 20-40 évesek számára jó választás lehet az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás. Ennek oka az alacsony költségek mellett az, hogy szakértők kezelik az ügyfelek hosszú távú megtakarításait, nekik csak egy – később bármikor módosítható – befektetési portfóliót kell kiválasztaniuk a kockázatvállalásuk szerint. További nagy előnye a pénztáraknak, hogy állami támogatásként éves 20 százalékos adó-visszatérítés vehető igénybe az egyéni befizetések után.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2012. június 29.
Fiatalok beszélgetnek a Kőleves kertben, a budapesti Kazinczy utcában 2012. június 28-án. A hetedik kerületi Kazinczy utca, Dohány és Király utca közötti szakasza és környéke a budapesti nyári éjszakai élet egyik központjává vált, ahol számos nyitott, romos ház udvarán létesített romkocsma és szórakozóhely várja a budapestieket és a turistákat.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.