- Újragondolt szegénység címmel rendezett konferenciát Kemény István emlékére az OSA Archívum szeptember 28-29-én.
- A rendezvényen megemlékeztek Kemény munkásságáról, szó volt a hazai szegénység jelenlegi helyzetéről és a jövőbeli lehetőségekről is.
A csütörtök délután a kiírás szerint a jövőről és a kitörési pontokról szólt. Az előadók próbáltak valamiféle pozitív jövőképet festeni, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Daróczi Gábor, a Roma Versitas Alapítvány igazgatója előadásában beszélt arról, hogy az alapítványnál mennyiszer tapasztalják azt, hogy a roma fiatalok a budapesti felvételin járnak életükben először a fővárosban. Éppen az ilyenek miatt fordulhatott elő az is, hogy egy alapítványi program keretében rendezett mozilátogatáson az egyik lány azt kérdezte,
Az igazgató elmondása szerint téves az a kép, amit mostanában a roma fiatalok helyzetéről a kormány előszeretettel hangoztat.
Folyamatosan azt halljuk, hogy azt mondják, a romáknak sosem volt még ilyen jó, mint most.
Daróczi viszont láthatóan közel sem ért ezzel egyet. Főleg azért, mert csak azért tűnik úgy, mintha javulna a szegénység helyzete, mert az állam rendületlenül azon dolgozik, hogy úgy tűnjön, mintha javulna. Sokan átkerültek a “halmozottan hátrányos helyzetű” kategóriából “hátrányos helyzetűek” közé, aminek hallatán akár üdvrivalgásban is törhetnénk ki, kár, hogy az egész csak egy apró változtatás következménye.
Az a gyerek, akinek valamelyik szülője érintett volt a közmunka programban, akármilyen rövid ideig is, nem tartozhat a halmozottan hátrányos helyzetűek közé.
Pedig ettől aztán nem lett fényesebb a kisfiú vagy kislány jövője, kenyérből se lett több otthon. És ha ettől még nem néztek volna ki jobban a statisztikák, a KSH először 2000-ről 1800-ra csökkentette a létminimumhoz szükséges napi kalóriabevitelt, majd tavaly inkább meg is szüntette a létminimum-számítást. Daróczi szerint ez arra volt jó, hogy
Az alapítvány igazgatója arról is beszélt, hogy általános vitaindító még mindig az, hogy “ki roma és ki nem az”. Idén májusban az EU kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a roma gyerekek szegregációja miatt, ekkor az okozta az általános felháborodást a kormánynál, hogy de hát Brüsszel honnan tudja, ki roma és ki nem. Ezzel szemben, amikor arról van szó, hogy azt hangoztatják, hogy a felsőoktatásban megduplázódott a roma fiatalok száma, ott már tudják, ki kicsoda.
Daróczi az október 2-i népszavazással kapcsolatban csak annyit mondott, gusztustalannak tartja azt, ami a kvótareferendumot megelőző héten zajlik.
Senki nem tudja, hogy október 3-tól mi lesz a keltett gyűlölettel.
Juhász Pál közgazdász egy egészen őszinte kérdéssel kezdte előadását,
mi a fenét lehetne csinálni a helyzettel, hogy kicsit jobb legyen?
Hozzátette, a szegénység kérdése nem cigánykérdés, de a cigányok számára ez a legfontosabb kérdés.
Misetics Bálint, A Város Mindenkié egyik alapítója szerint a szegénység politikai probléma és érzékeny kérdés a hatalom számára. Ezen kívül pedig
Érdekes megkülönböztetést tett a rendszerváltás előtti és utáni állapotokat illetően. Példának a gyermekes háztartások utcára kerülését hozta, ami napjainkban nem ismeretlen probléma, viszont Misetics szerint például a Kádár-korszakban ez elképzelhetetlen lett volna, mert botrányt okozott volna. Ugyanez a helyzet a tömeges hajléktalansággal, ami már
természetes, mint az évszakok változása.
Talyigás Judit politológus saját élményeiről is beszélt. Elmondta, hogy a házban, ahol lakik, él egy család, akiket folyamatosan feljelentenek a szomszédok. Amikor találkozott a család egyik tagjával, az csak egy dolgot kérdezett tőle, de az lehetne az “Egy mondatban a magyarok előítéleteiről” című könyv első mondata is, így szólt:
miért jelentenek fel? Nem cigány vagyok, zsidó vagyok.
Aggódását fejezte ki a rengeteg cigány gyerek iránt, akik magántanulóként tanulnak, mert az iskolában túl sok probléma adódott velük. Kérdés, hogy ezek a gyerekek ezek után hogyan tudnak beilleszkedni a társadalomba. Szerinte a legfontosabb kérdés ezen kívül, hogy
mit lehetne tenni a Magyarországon rendkívül erős előítélet ellen?
Feischmidt Margit kulturális antropológus több faluban is végzett kutatást a szegénység helyzetével kapcsolatban. Tehát ő nem egy újlipótvárosi nappaliban álmodta meg, hogy milyen a cigányok élete, hanem elment három faluba, és megnézte, megtapasztalta. Elmondása szerint nem kellett sok idő ahhoz, hogy jól érezze magát egy cigány telepen – hozzátette, hogy ez a Jobbik helyi intézményéről nem mondhatja el -, azt viszont nem érti,
Misetics Bálint ehhez annyit fűzött hozzá a hazai előítéletekhez, hogy könnyű ezeket az embereket bunkónak vagy rasszistának nevezni, a kérdés az, miért így akarják kifejezni a frusztrációjukat. Arról nem is beszélve, hogy egy friss adat szerint a magyar társadalom 75 százalékának nincs elég félretett pénze egy váratlan kiadás esetére.
Rengeteg ember él mindennapos jövedelembizonytalanságban, emiatt csalódott, dühös, és keres valakit, aki szerinte minderről tehet. Mindig hibáztatni kell valakit:
a zsidókat, az EU-t, a cigányokat, Gyurcsányt vagy most épp a menekülteket.
Tehát megvan, hogy az emberek kiket hibáztatnak, az is megvan, hogy a kormány tehet róla, hogy most ilyen a helyzet, azzal kapcsolatban, hogy mondjuk öt év múlva hogyan gondoljuk újra a szegénységet, inkább csak kérdőjelek vannak a fejekben.
