Pénzügy

Trükkös csalások az albérletpiacon: még az ingatlanosok is meglepődtek

Haszon Zsófia
Haszon Zsófia

újságíró. 2016. 09. 22. 07:00

Lakásbérleti foglaló. Sosem hallott még róla? Nyugodjon meg, nem Ön a tájékozatlan! Az ingatlanügyekben jártas jogász, az ingatlanos szakemberek, sőt még a fogyasztóvédelem munkatársai sem hallottak róla. 
Korábban a témában:

K. Tímea és párja egy hónapja kezdtek albérletkeresésbe. Mindketten fiatalok, pályakezdők. Szeretnének összeköltözni. Jó pár lakást megnéztek már, de néhány hete megakadt a szemük egy nagyon kedvező árú 38 négyzetméteres ingatlanon. E-mailt írtak, majd telefonon is beszéltek az ingatlanügynökkel, és abban maradtak, hogy október 1-jén, 10.30–kor megnézhetik a lakást.

Az egyeztetést követően azonban Tímeát újra megkeresték a lakás kiadói, ezúttal e-mailben, és arra buzdították, hogy foglalja elő az ingatlant, mivel túl sokan érdeklődnek. Az üzenetben egy nyilatkozatot is küldtek, melyben az állt, hogy 240 ezer forint ellenében (egy havi albérleti díj, illetve két havi kaució) kizárólagosságot nyernek a lakás megtekintésére és kivételére. Az összeg az ígéret szerint visszajárt volna, ha a lakás nem felel meg nekik.

Az e-mailben ez állt:

Kedves Albérletkereső!

Ön a következő lakás megtekintésére jelentkezett:

1055 Budapest Szent István krt. 23. 3 em. 19 a.

A lakás 2016.október.1 -tól megtekinthető illetve költözhető, mivel a tulajdonos 2016.szept.30-án érkezik haza a nyaralásból!

Sajnos az albérlet megtekintésére az időpontok beteltek, viszont ha szeretné kibérelni a  lakást  van rá lehetősége, hogy előfoglalja az albérletet. Amennyiben előfoglalja az albérletet így kizárólagosságot nyer tehát csakis ön tekintheti meg illetve veheti bérbe az ingatlant.

(Kizárólagosan egy ember foglalhatja le az ingatlant)

Ha érdekeli az előfoglalás lehetősége, akkor várom  a jelentkezését e-mailben vagy telefonon ha telefonon nem érne el kérem írjon e-mailt és mindenféleképpen visszahívom!

A csatolmányban találja az előfoglalási nyilatkozatot !

A fiatal lány nagyon meglepődött és kicsit össze is zavarodott a levél láttán, úgyhogy egy rövid üzenetváltás után felhívta az e-mail alján megadott kontaktot.

Már az is nagyon furcsa volt, hogy első körben egy kedves hangú nővel beszéltem, és az e-mailt már egy férfi írta. De ezen túltettem magam. Viszont a telefonban elképesztő stílusban kommunikált az úr. Darálni kezdte a szövegét az előfoglalásról, és hogy nagyon gyorsan el fogják vinni a lakást, mert tizennyolcan jelentkeztek és így tovább. Egyfolytában beszélt, szinte közbe sem tudtam szólni. Mondta, hogy négyig még el tudom utalni a 240 ezer forintot, ha sietek. Erre én közbeszóltam, hogy nem fogok elutalni ennyi pénzt előre úgy, hogy nem is láttam a lakást, illetve feltettem néhány kérdést. A vége az lett, hogy a fickó felháborodott, amiért gyanakvó voltam, és közölte, hogy komolytalan vagyok, majd lecsapta a telefont.

A lány köpni-nyelni nem tudott, elmondása szerint soha nem beszéltek még vele ilyen hangnemben. Az ingerült telefonbeszélgetés ellenére azonban újabb levél érkezett, melyben megkapta még egyszer a korábban már csatolt nyilatkozatot és fényképeket a lakásról.

Tímea ekkor úgy döntött, tesz egy próbát, és utánajár, vajon a tulajdonos tényleg megbízta-e a magát ingatlanosnak kiadó illetőt, hogy piacra dobja a lakását. A dokumentum átküldésére úgy tudta rávenni a férfit, hogy azt mondta, hajlandó lenne elutalni a pénzt, de előbb látni akarja a hivatalos iratot. Nem volt könnyű, de végül sikerült. A papírt, ami látszólag rendben volt, megkapta, de többé nem vette fel a telefont az illetőnek, aki ezután még számtalanszor hívogatta.

A papírokon szereplő kft. háza táján magunk is körbenéztünk, de látszatra nincs semmi feltűnő a cégadatok között. Telefonon ugyanakkor képtelenség őket elérni, az e-mailben és a hirdetésben szereplő mobil is folyamatosan foglaltat jelez, a céghez megadott vonalas szám jelenleg nincs forgalomban. És láss csodát, az ominózus albérlethirdetést azóta levették!

Profiknak tűnő amatőrök

A lakásbérleti foglaló nyilatkozattal felkerestünk egy ingatlanügyekben jártas jogászt, dr. Koncz Tibort, aki teljes értetlenséggel állt az eset előtt. Elmondása szerint életében nem találkozott még ilyen megoldással, ráadásul a kivitelezés több sebből vérzik.

A nyilatkozatból például nem derül ki, hogy mi lesz pontosan a befizetett összeg sorsa akkor, ha a bérlő kiveszi a lakást. A leírtakból úgy veszem ki, hogy a 240 ezer forintból lesz egy havi lakbér plusz két havi kaució, de semmi nincs konkretizálva. Másrészt, ha ez így van, akkor végképp érthetetlen, hogy az ingatlanközvetítőnek ez miért éri meg. Hiszen a leírtak szerint mindenképpen visszajár a befizetett pénz, és így tulajdonképpen ingyen nyújt egy plusz szolgáltatást. Az egésznek inkább olyan jellege van, hogy a leendő bérlő fizet, és utána többet nem lesz elérhető a meghatalmazott cég, a pénzt pedig soha nem kapja vissza – nyilatkozta Koncz.

A Duna House PR és elemzési vezetője, Rutai Gábor is óva inti a lakáskeresőket a hasonlóan szokatlan és gyanús ügyletektől. Elmondta, hogy jelenleg erősen keresleti piac van, sok a kétségbeesett lakáskereső, ami azzal járhat, hogy egyesek anyagi haszonra akarják fordítani a kialakult helyzetet.

Egy komoly ingatlanhálózatnál ilyen nem fordulhat elő. Mindig az eladó vagy a kiadó az, aki kapcsolatban van a hálózattal, és a jutalékot is ők fizetik, soha nem a lehetséges bérlők vagy vevők. Ha valaki utóbbiaktól akart pénzt kérni, ott nem stimmel valami. Főleg, ha az összeget előre kellene utalni.

Pszichológiai hadviselés

Ha a konkrét esetet nézzük, akkor nagyon fontos még említést tenni az “ingatlanos” kommunikációs stílusáról, ami a szakemberek szerint egyértelműen azért volt olyan agresszív és sürgető, hogy megtörje a bérlőjelölteket.

Ha az albérletkereső kiszolgáltatott helyzetben van és nincs B opció, akkor a pszichológiai nyomásgyakorlással hamar célt lehet érni. Amennyiben nincs több pénze és muszáj 80 ezer forintba beleférnie, illetve gyorsan kell költöznie, akkor elég kétségbeesett lehet ahhoz, hogy beadja a derekát, és elutaljon előre ennyi pénzt – mondja Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A megnövekedett albérleti igények miatt csalások sajnos előfordulnak – folytatja a szakember.

Nem ritka az sem, hogy egyesek internetről kinyomtatott ingatlanlistákat árulnak 7-8 ezer forintért, amit aztán eladnak, mondván, hogy azok a lakások mind kiadók még. A lakáskeresők természetesen pórul járnak, mert a listán szereplő ingatlanok már mind ki vannak adva. 

A másik, nagyon gyakori módszer, ami ráadásul szinte utolérhetetlen, hogy az ingatlanos “becsalja” a lakáskeresőt egy nagyon kedvező ajánlattal, majd közli, hogy azt a konkrét ingatlant sajnos épp most adták ki, de van helyette még néhány, nézze meg azokat.

Ez egy etikailag, morálisan és jogilag is elítélhető módszer, csak a hatóságok számára szinte utolérhetetlen. Azt a benyomást keltik ugyanis az emberben, hogy jogosultak bérbe adni mondjuk 80 ezer forintért egy V. kerületi ingatlant, vagyis azt, hogy ez egy valós lehetőség, miközben csak egy csali, amit mézesmadzagként elhúznak a bérlők orra előtt. Arra megy ki a játék, hogy az ember felhívja őket, így behúzzák a rendszerbe, és megpróbálják majd rátukmálni a többi lakást – magyarázza Balogh László.

A gazdasági szakértő hozzátette, legyünk nagyon óvatosak, és fogjunk gyanút a túl olcsónak tűnő ajánlatok láttán. A kereslet és a kínálat is borzasztóan megnőtt az utóbbi időben. A folyamatos áremelkedések mellett csak az Ingatlan.com oldalán 2016 augusztusában kétszer annyi albérletet hirdettek meg, mint egy évvel korábban.

Vagyis, a mostani piaci viszonyokhoz mérten egy V. kerületi, Szent István körúti lakás 80 ezer forintért nem reális. Ezen a környéken jelenleg 3300 forint körül mozog az átlagos négyzetméterár, ami alapból 125-130 ezer forintos bérleti díjat eredményezne 38 négyzetméter esetén.

Szinte biztosan búcsút mondhatunk a pénzünknek

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz hasonló ügyben nem érkezett panasz. Idén összesen két, teljesen más jellegű albérlettel kapcsolatos megkeresés érkezett hozzájuk – válaszolt kérdéseinkre Perger Mónika főosztályvezető-helyettes.

A hatóság a konkrét eset hallatán körültekintést javasolt a lakáskeresőknek. Alaposan olvassanak utána az interneten a cégnek és az eljárásnak mielőtt döntenének.

Ne írjanak alá semmit, és főleg ne adjanak ki pénzt addig, amíg a szolgáltatás valódiságáról és megbízhatóságáról nem győződtek meg.

Természetesen a pórul járt embereknek van lehetőségük jogorvoslatért folyamodni. A vitás esetekben bírósághoz lehet fordulni. Ám amennyiben az “előfoglalási szerződésben” hamis adatok vannak, komoly nehézségekbe ütközhet megtalálni az elkövetőket, de mindenképpen célszerű a rendőrségen feljelentést tenni – tanácsolja Perger Mónika.

Érdemes tudni, hogy egy kizárólag online felületen “létező” cég nyomára bukkanni nagyon nehéz annak megszűnése után, így a jogorvoslati lehetőségek is korlátozottak lehetnek. Könnyebb helyzetben vannak a hatóságok, amennyiben írásos szerződést kötöttek, és a kifizetett összegről is van egy bizonylat, számla vagy átvételi elismervény. A NFH tehát azt javasolja, hogy az albérlet megtekintése nélkül senki ne fizessen előfoglalási díjat, akkor sem, ha nagyon kedvezőnek tűnik az ajánlat. Mivel nagy valószínűséggel ez esetben nem is valós albérlet-kiadási szándék áll a háttérben, hanem csalás kísérlete.

Önt is megpróbálták már átverni albérletkeresés közben?

Ha volt már rossz tapasztalata, írja meg nekünk a zsofia.haszon@centralmediacsoport.hu email címre.

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind