Pénzügy

Újragondolta a minisztérium: meleg pároknak is jár a csok

24.hu
24.hu

2016. 07. 20. 18:32

Korábbi álláspontját felülbírálva az Emberi Erőforrások Minisztériuma elismerte, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő meleg és leszbikus párok is jogosultak igénybe venni a családi otthonteremtési kedvezményt (közkedvelt nevén a csokot) jövőben tervezett gyermekeik után – közölte a Háttér Társaság.

A társaság közleménye szerint levélben fordultak az EMMI-hez a kérdésben, és igazat adott nekik a minisztérium. Arra hivatkoztak, hogy  a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény szerint a törvényben szereplő néhány kivételtől eltekintve a bejegyzett élettársakra a házastársakra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, márpedig a csok kapcsán a törvény ilyen kivételt nem tartalmaz.

A jogszabályok az azonos nemű pároknak is többféle lehetőséget biztosítanak a gyermekvállalásra (pl. egyéni örökbefogadás vagy társszülőség), így a csokhoz szükséges vállalásukat tudják teljesíteni.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár korábban azt nyilatkozta, hogy a bejegyzett élettársak csak már meglévő gyermekeik után vehetik igénybe a csokot, jövőben tervezett gyermekeik után nem. Ez az információ később a minisztérium által kiadott tájékoztató anyagban is megjelent, de a Háttér Társaság kérdésére az EMMI végül felülbírálta álláspontját.

Magyarországon egyre több azonos nemű pár vállal gyermeket: egy több mint kétezer leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű ember részvételével végzett 2010-es magyar kutatás szerint már ma is minden hetedik válaszadó nevel gyermeket, a jövőben ugyanakkor a válaszadók 54%-a tervezi a gyermekvállalást; a női válaszadók körében ez az arány 65%. A gyermeket nevelő azonos nemű párok ugyanakkor számos jogi nehézséggel és társadalmi előítélettel találkoznak a mindennapok során.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. március 29.
A főváros egyik legdrágább környéke a Duna partján épített Xlll. kerületi Marina Part. Ennek oka az, hogy kizárólag új építésű lakásokat találunk a környéken.
MTVA/Bizományosi: Balaton József 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.