Pénzügy

A Brexit odacsapott az európai bankoknak is

24.hu
24.hu

2016. 06. 27. 11:00

Korábban a témában:

A Brexit után bizonytalanná vált az európai bankszektor kilátása, aminek máris vannak kézzelfogható következményei: alacsonyabb lett az ágazati cégek minősítése és részvényeinek célára.

Nagy valószínűséggel ugyanis csökken az ágazat nyeresége és nő a költsége, miközben felerősödtek a politikai kockázatok.

Az európai bankszektor részvényeinek a mozgását követő index még soha eddig nem gyengült napon belül olyan jelentősen, mint pénteken, a STOXX Europe 600 Banks Index 128,11 pontos történelmi mélypontra esett miután a nagy-britanniai szavazók többsége az unióból való kilépés mellett döntött. Hétfőn folytatódott a lejtmenet, a mutató délelőtt 10 órakor 3,3 százalékos veszteséggel, 124,87 ponton állt.

A Barclays az európai bankágazat minősítését “tartásra” rontotta. Eközben a JP Morgan, amely az összes brit bank besorolását gyengítette, nem kímélte a német Deutsche Bankot, amelyet “tartásra” ajánlott, a UBS Group és a Credit Suisse Group svájci pénzintézet részvényeit pedig “alulsúlyozásra” javasolta.

A Citigroup egyik elemzője szerint a bankszektor a Brexit kedvezőtlen hatásainak egyik legjobban kitett ágazat, ezen belül a brit pénzintézetek érzékenysége különösen nagy.

A Citigroup az európai befektetési bankok célárát 8-12 százalékkal mérsékelte, míg az RBC Capital Markets a brit bankok célárát 30 százalékkal csökkentette.

(MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Krasznaja Poljana, 2014. március 11.
Szétszerelt olimpiai ötkarika a 2014-es szocsi téli paralimpia idején a Krasznaja Poljana-i Roza Hutor Síközpontban 2014. március 11-én. (MTI/EPA/Julian Stratenschulte)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.