Pénzügy

A vidéki kukaholdingok a lakókon hajtanák be a rezsicsökkentés okozta károkat

kukas-auto(960x640).jpg (Array)
kukas-auto(960x640).jpg (Array)

Az állami számlázás bevezetése miatt alaposan megfenyegette a városlakókat a Vecsési Városgondnok Kft. Ezentúl nem viszik el a kukákat, ha túlcsordul bennük a szemét, sőt, észre sem veszik a hulladéktárolókat, ha nem teszik azokat a megfelelő helyre – írta a hvg.hu.

A városüzemeltető cég arra hivatkozik, hogy májustól a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő állítja ki a számlákat szerte az országban, és emiatt a befizetések négy hónapos csúszással érnek be Vecsésre, ráadásul az összeg lényegesen kevesebb lesz, mint eddig. Az állam ugyanis a pénz bekasszírozása után egy előre meghatározott képlet alapján osztja vissza azt a településeknek, amivel lesznek, akik jól járnak, és lesznek, akik nem. Vecsés ez utóbbi körbe tartozik.

A település nemcsak az elmaradásokat igyekszik behajtani, hanem kevesebb munkával szeretné megúszni a tevékenységet.

A fideszes irányítású Vecsés cégének tavaly 53 millió forint vesztesége volt a lakossági hulladékszállításon, a májusi mérlegbeszámolóban külön jelezték, hogy ebből 32 millió a rezsicsökkentés hatása. Ezt csak azzal tudták ellensúlyozni, hogy egy állami pályázaton 23 millió forint támogatást kaptak, illetve sikerült újabb közületi fogyasztókkal szerződést kötniük.

Szegeden és Gödöllőn is gondok vannak

Szeged már 200 milliós hitel felvételéről dönt a héten, hogy az állami utalások áthidalásáig is legyen pénze a hulladékgazdálkodási cégének. Ezzel már biztos, hogy többmilliós többletköltsége lesz a városnak. A szocialista polgármester, Botka László előterjesztése azt is tartalmazza, hogy a Szegedi Hulladékgazdálkodási Kft. ügyvezető igazgatóját megbízzák: szerződjön mielőbb az állami céggel, mert az ügyfelek áprilistól – önhibájukon kívül – nem tudják kifizetni a szemétdíjukat.

A Gödöllő környékén szolgáltató önkormányzati cég nevében Gémesi György polgármester a napokban újból előleget sürgetett a települések számára az új számlázási rendszer késedelmeinek ellensúlyozására. Az állami kukaholding viszont azt jelezte, hogy folyamatosan fizetik az előleget annak az 56 közszolgáltatónak, amely együttesen 5 milliárd forint gyorssegélyre tartott igényt, írta a lap.

Gémesiék már hetekkel ezelőtt megkongatták a vészharangot, hogy nyár közepére leállhat a hulladékszállítás.

A hatályos jogszabályok szerint semmilyen körülmények között nem állhat le a hulladékszállítás – közölte a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. kedden az MTI-vel, hangsúlyozva, hogy jelenleg nincs ellátatlan település. Úgy fogalmaztak: az elmúlt évek során felhalmozott veszteségeket nem korrekt számon kérni egy olyan, újonnan alakult cégen, amely “a hibák helyrehozására jött létre”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik