Pénzügy

Kiakadtak a Quaestor-károsultak Windisch kijelentésén

quaestor tüntetés (Array)
quaestor tüntetés (Array)

A Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Magyar Időknek adott interjút, ami a hétfői számában jelent meg. Ebben Windisch László többek között azt mondta, hogy a tiltakozások már régen nem a Quaestor-ügyről és a károsultakról szólnak. hanem,

egyes ellenzéki pártok az utóbbi hónapokban már teljesen nyíltan szervezik a demonstrációkat, kifejezetten politikai célzattal. Sajnos néhány jó szándékú károsult akaratán kívül a játékszerük lett.

Ez volt az egyik kijelentése, amin kiakadtak az érintettek, akiktől (a kommenteken kívül) több levelet is kapott szerkesztőségünk, melyben felháborodásukat fejezték ki olvasóink. Hangsúlyozták, igenis, a károsultakról szólnak a tüntetések. Hiszen mint emlékeztettek, nem volt teljes kártalanítás. Úgy vélik, ha ők károsultak hallgattak volna, a jó kapcsolatokkal rendelkező Tarsoly Csaba vélhetően még mindig szabadlábon lenne.

Felsorolták ezenkívül számos, a kártalanítással kapcsolatos sérelmüket is, pl. a tájékoztatás hiányát, a kalkuláció hibáját, stb. Nem értik, hogy amikor a vízcsapból is az öngondoskodás folyik, akkor az állam miért nem szigorúbb az ilyen esetekben, és feszegették az MNB és a kormány felelősségét is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik