Pénzügy

“Állj a lábadra, és menj férjhez újra” – ezt tudja a családbarát kormány

Ha egy férfi és egy nő együtt él, összeházasodik, gyerekeik születnek, ezt hívjuk családnak. Ez nem emberi jogi kérdés, hanem nevén nevezzük a dolgokat – mondta Orbán Viktor egy portugál lapnak adott interjújában.

Nyáry Krisztián, a Magvető Kiadó igazgatója ezt úgy kommentálta mai Facebook-bejegyzésében, hogy:

Amikor a minap megkérdeztem, hogy lakásváltásunkhoz mi jogosultak vagyunk-e a csok (úgyis mint családi otthonteremtési kedvezmény) jótéteményeire, közölték, hogy nem, mert az csak családoknak jár. Úgyhogy az én esetemben is nevén vannak nevezve a dolgok.

Ebben a cikkben azt mutatjuk be, hogy a családbarát szerepben tetszelgő kormány kiket nem tekint még családban élőknek. Nagyjából 1-1,8 millió embert – az egyedülálló szülőket, az özvegyeket és a melegeket.Egyedülálló szülők

A KSH adatai szerint ma Magyarországon megközelítőleg félmillió “egyszülős” család él, közel 90 százalékukban nő a családfő. Többségük nagyon nehéz anyagi körülmények között él, ám őket sem Orbán Viktor, sem a magyar állam nem tekinti családban élőknek.

Bár az egyszülős családok az egyik leghátrányosabb helyzetű csoportot jelentik, valódi, célzott támogatást azért nem kapnak, mert a törvények szerint nem élnek családban

– fogalmazott a 24.hu-nak Keveházi Kata, a JÓL-LÉT Alapítvány vezetője.

Az egyedülálló szülők nem jogosultak:

  • tankönyvtámogatásra
  • ingyenes gyermekétkeztetésre
  • családi jegyek, belépők igénylésére
  • nem jár számukra több (külön) szülői pótszabadság
  • sem több (külön) gyermekek utáni betegszabadság.

A számukra leginkább kedvező atipikus foglalkoztatási formák – a távmunka, a rugalmas vagy részmunkaidős foglalkoztatás – nehezen vagy alig elérhető ma Magyarországon, mondta az alapítványi vezető.

Az egyedülálló szülőknek mindössze egyetlen pluszt ad az állam: havi 1500 forinttal több családi pótlékot kapnak, mint a családban élők. Egy gyermek esetén ez 13 700 forintot jelent.

Hogy átérezzük, ez mit jelent a gyakorlatban, érdemes elolvasni Balogh Mária kollégánk kiváló írását, aki egyedülálló szülőként, budapesti albérletben neveli 15 éves lányát. Fizetése nagyjából az országos átlagkeresetnek megfelelő, megélni azonban alig tudnak, hiszen budapesti albérlete elviszi a felét a jövedelmének. Plusz ebéd az iskolában, plusz a bérletvásárlás, plusz kirándulási pénz, stb. hogy a rendkívüli kiadásokról ne is beszéljünk.

Mária a gyámhivatalhoz fordult kiegészítő támogatásért, de még onnan is elutasították, mondván: a nettó jövedelme meghaladja a mindenkori öregségi nyugdíj (havi 28.500) 133 százalékát, azaz 37.905 forintot. Igen, a kormány az öregségi nyugdíjjal vont párhuzamot – miközben nyilvánvaló, hogy teljesen más költségei vannak egy kamaszgyereket egyedül nevelő nőnek és egy idős nyugdíjasnak, mondta.

Emellett hiába kitűnő tanuló a gyerekem, ösztöndíjat sem kaphat, mert az önkormányzat szemében nem eléggé rászorult

– írta kolléganőnk.

Fotó: Kummer János
Fotó: Kummer János

Özvegyek

Orbán szavai közvetve a gyermekes özvegyeket is kitaszították a családból. Nem hazudott: akiknek több mint 10 évük van hátra a nyugdíjkorhatáruk betöltéséig, és gyermekük van, azokat sem ő, sem a magyar állam nem tekinti családban élőknek. Ez az özvegyi nyugdíj rendszere miatt van, amely nem ismeri a gyermekes özvegy fogalmát. Amúgy a KSH 2011-es népszámlálási adatai alapján 976 ezer özvegy él az országban, közülük 822 ezer hölgy.

Seres Edina férje három éve hunyt el betegségben, 42 évesen. Két kiskamasz gyermeküket egyedül neveli, de mint a 24.hu-nak elmondta, férje halála után “a státusza” azonnal megváltozott: özvegy lett, aki két kiskorút nevel egyedül.

Ezen a jogon Edina az államtól az alábbi “juttatásokban” részesül:

  • férje – életkora és munkaviszonya alapján megállapított – nyugdíját kapja meg özvegyi nyugdíj és árvaellátás jogcímén a gyermekek legfeljebb 25 éves koráig
  • mentesül az EHO (TB járulék) fizetése alól
  • utazási kedvezményként “karikás” papírt kaptak, ill. nyugdíjas bérletszelvénnyel utazhat a BKV-n.

Edina hozzáteszi: ezek gyakorlatilag nem kedvezmények, mert a férje dolgozott meg érte, így az általa befizetett járulékokat kapja vissza. És ha néhány év múlva ő is betölti a mindenkori nyugdíjkorhatárt, már nem fog férje után özvegyi nyugdíjban részesülni, mondta.

Szerinte az özvegyi nyugdíj rendszerének meglehetősen profán az üzenete: ha fiatalon özvegyültél meg, akkor állj a lábadra és teremts önálló egzisztenciát – és lehetőleg menj férjhez újra.Melegek

A melegek esete viszonylag egyszerű, őket az Alaptörvény zárta ki a házasság és a család fogalmából. Bár 2009 óta az azonos neműek, bejegyzett élettársként, külön jogi védelmet kaptak, alkotmányos védelemben csak a családok részesülnek. Mivel a melegek nem házasodhatnak, nem alkothatnak családot sem – legalábbis a 2010 utáni Alkotmánybíróság vonatkozó határozataiból ez derül ki.

A bejegyzett élettársi viszony a gyakorlatban „majdnem” házasságot jelent (leszámítva azt, hogy az Alaptörvény szerint a melegek nem élhetnek családban). A melegek élettársként ugyanúgy örökölhetnek, CSOK-ot vehetnek fel (ha vállalják az örökbe fogadást), illetve egy gyermekkel jár számukra az egyedülálló szülők 13 700 forintja is, és jár az özvegyi nyugdíj is.

A házassághoz képest azonban az azonos nemű élettársak_

  • nem vehetik fel egymás családnevét
  • az örökbefogadott gyermeknek csak az egyik bejegyzett élettárs lehetett törvényes szülője, hiába nevelik közösen
  • végül a melegeknek nincs lehetőségük arra sem, hogy emberi reprodukciós eljárásban vegyenek részt, mivel abban csak egyedülállók és házasok vehetnek részt.

A magyarországi melegek számáról nincsenek hivatalos statisztikák. Kutatók szerint minden társadalomban, nagyjából állandó a homoszexuálisok aránya, 4 százalék körüli.

Ha ebből indulunk ki, akkor Orbán Viktor a magyar melegek 400 ezres csoportjáról mondhatta azt, hogy ők nem alkothatnak családot, és hogy ez nem emberi jogi kérdés.

Ha ehhez hozzávesszük az özvegyeket (970 ezer) és az egyedülálló szülőket (500 ezer), akkor a kormányfő potenciálisan 1-1,8 millió embert fosztott meg a családban élés kategóriájától.

Az egyedülállók és a CSOK

A családok otthonteremtési kedvezményét (CSOK) egyedülállók és házaspárok is igényelhetik – mondta a 24.hu-nak Balogh László az ingatlan.com vezető szakértője. A támogatás mértékét az egyedülálló igénylővel vagy a házaspárral közös háztartásban élő és a velük együtt költöző gyermekek száma határozza meg. Előre bevállalt gyermekek után azonban csak olyan házaspárok tudnak CSOK-ot igényelni, amelyek esetében legalább az egyik fél 40 évnél fiatalabb. A támogatás mértékét tekintve azonban a jogszabályok nem tesznek különbséget az egyedülállók és a házaspárok gyermekei között. Új lakás vásárlása esetén a gyermekek számától függően 600 ezer és 10 millió forint közötti a CSOK összege, használt lakások esetében pedig 600 ezertől 2,75 millió forint közötti összeg igényelhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik